Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2008

Szombat, Vasárnap, Hétfő

Szombat délelőtt a Kovásznai gyülekezetben tartottunk nagy takarítást. A fiatalok kivették a részüket, és jó öt óra alatt be is fejeztük, miután hálát adtunk Istenünk segítségéért, és ugyanakkor azért könyörögtünk, hogy ne csak az épületünk, hanem a szívünk is legyen tiszta. Vasárnap délelőtt szép napra ébredtünk, és vendégeink is voltak a gyülekezetekben, akik különféle kezelésre jöttek Kovásznára Zilahról, Szászrégenből és Besztercéről. Reméljük nem csak fizikailag frissülnek fel testvéreink, hanem lelkileg is. Délelőtt a Kolossé 3, 1-7 verseiből szolgáltam. Úgy jártam ahogy még idáig soha. Az igehirdetés előtt a gyermekek szolgáltak és szépen kikerestem a felolvasandó igeszakaszt . Eljött az ige felolvasásának ideje, és a Filippé levélnél volt a könyvjelzőm betéve, és hirtelen ebből a könyvből kezdtem el felolvasni a 3, 1- 7 verseit. Amikor az első verset kezdtem el olvasni, akkor döbbentem rá arra, hogy ez nem a Kolosséi levél ahonnan eredetileg szerettem vo

Misszió és hála...

Ma reggel van egy kis időm arra, hogy leírtam egy két gondolataimat a tegnapi napról. A tegnap délelőtt még jobban megvilágosodott előttem az, hogy egy misszió, vagy gyülekezet plántálás mögött kell legyen egy már meglévő gyülekezet. Ez a gondolat már régóta foglalkoztatott, de mostanában még jobban megerősödött bennem mióta a roma misszióval ilyen-olyan formában kapcsolatban vagyok. Először is hálát adok Istennek azért, hogy Ő nem személyválogató . Ugyanúgy szeret engem, semmit és érdemtelent mint másokat is. Hálát adok azért is, mert a roma emberekre is kiterjesztette a kegyelmét. Most visszaemlékezek arcokra, és nevekre hála, és öröm van a szívemben Isten iránt. Amikor még a Nagyváradi 1. számú gyülekezetbe jártam, sokszor megteltek az első padok roma emberekkel, akik keresték az Urat. Egy idő után már úgy tekinthettünk rájuk mint testvéreinkre az Úrban. Egy pár nappal ezelőtt örömmel olvastam a honlapjukat, és ajánlom mindenkinek: http:varadiroma.uw.hu . Jó volt látni a

Hova küld áldást az Úr?

" Ímé , mily jó és mily gyönyörűséges, a mikor együtt lakoznak az atyafiak! Mint a drága olaj a fejen, a mely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; a mely lefoly köntöse prémjére; Mint a Hermon harmatja, a mely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldás t az Úr és életet örökké! " A fenti igék voltak felolvasva a ma délelőtti imaóránk kezdetén egy kedves fiatal testvérünk által. Valóban fontos a testvérek közötti egység, hiszen az Úr Jézus is azt mondta, hogy erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok. Isten kegyelméből a mai napon Simon András testvérünket fogadhattunk vendégnek, aki leányával, Beával látogatott meg. Sajnos Enikő, a kedves felesége, nem tudott eljönni betegség miatt, de reméljük, hogy lesz még erre alkalom. A testvérünk a Homoródszentmártoni és körzetéhez tartozó gyülekezetek lelkipásztora. Simon András testvér, aki Isten igéjét olvasta és hirdette Délelőtt az 1 János 5, 6-13 versekből szolgált, melyne

Csütörtök

Olyan jó az Úrban kezdeni és befejezni egy napot. Hála van a szívemben azért, hogy megismerhettem őt, és hogy egy kedves családdal ajándékozott meg engem. Nagyon hálás vagyok Istennek továbbá azért, hogy egy-egy szolgálat, vagy szolgálatokkal eltöltött nap után , olyan jó eső fáradság vesz körül, mivel tudom, hogy azt teszem amit az Úr vár. Tegnap a kocsim egy "lóerővel" erősebb lett. Éppen Szörcsére indultam istentiszteleti alkalomra, amikor is nem akart elindulni a kocsi, pedig volt benne benzin. Próbálgattam amit csak lehetet , de mégsem indult. Nem messze tőlem egy idősebb bácsika kaszált, akinek volt egy szekere és természetesen lova. Megkönyörült rajtam, és kifogva lovát a szekér elől, a kocsim elé kötötte. Jó néztem ki, egy FORDOT egy ló kellet húzzon! Beindult a kocsim, és megköszönve a segítséget mentem is Szörcse fele. Negyed óra késéssel megérkeztem. Nagyon jó alkalmunk volt, és a istentisztelet keretén belől Úrvacsorát is vettünk a testvérekkel . Ma délelőtt

Róma 8:13

A TEST CSELEKEDETEINEK MEGÖLDÖKÖLÉSE (Róma 8:13) „Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek”. Pál apostol a következő gondolatokkal bátorítja az olvasóit: Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. Mert a mi a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben (Róma 8:1-3). Itt Pál apostol rá kíván mutatni a hívő ember áldott állapotára (kegyelmet és bűnbocsánatot kaptak hit által), ugyanakkor ezzel nem azt kívánta elérni, hogy a hívő emberek ne vegyék komolyan Jézus Krisztus követését, azzal érvelve, hogy „nincsen azért semmi kárhoztatásuk”. Sőt, arra szerette volna a Római gyülekezetet vezetni, hogy mivel ilyen magas