Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2010

Megismerni Krisztust

A napokban a következő igeszakaszt olvasgattam, tanulmányoztam - Filippi 3:8-10. Ismerve Pál apostol személyét, és életének ritmusát, megérintő az, ahogy bizonyságot tesz életének céljáról. Mindent kárnak és szemétnek ítél, csak azért, hogy megismerje Őt, vagyis az Úr Jézus Krisztust. Természetesen többről is beszél ebben az igeszakaszban, engem azonban ez érintett meg leginkább: megismerni Krisztust . Nekünk is meg kell ismernünk Krisztust. E nélkül nem csak az ige, vagy a lelkipásztori szolgálatunk nem ér semmit, de még a „hívő” életünk sem. Krisztus ismerete nélkül semmik vagyunk. Ismerhetünk mi nagyon sok embert, ismerhetünk mi hírességeket, de a legfontosabb az, hogy a Királyok királyát megismerjük. Megismerni őt, és nem csak ismeretet szerezni róla. Ez nagyon fontos. Úgy kell megismernünk Őt, hogy végül Krisztusba szeressünk. Úgy kell megismernünk Krisztust, hogy Jánossal együtt felkiálthassunk: Én Uram, és én Istenem (János 20:28). Úgy kell megismernünk Krisztust, hogy érezzük é