Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2012

Missziós-konferencia Nagyváradon

Utazás és szolgálat

Sok minden történt velem az elmúlt napokban. Az utolsó hónapban, beleértve a mai hetet is, hetenként ezer kilométert teszek meg hol gyűlés, hol pedig szolgálat céljából. Remélem, hogy ez nem lesz "szokás" nálam, hiszen legelőször is a családom, és utána a Kovásznai gyülekezet és körzetében levő testvérek pásztorlása a feladatom. Ennek akarok élni. Mindez idáig az Úr őrzött meg engem utaimban, és hiszem, hogy ezután is Ő lesz, Aki vigyáz rám angyalaival együtt, nem azért mert megérdemlem, hanem az Ő ingyen kegyelméből. Tapasztalom gondviselését folyamatosan. A sok utazás egyik következménye, hogy a gépjármű előbb-utóbb nemcsak használódik, hanem el is romlik. Így történt ez nálam a múlt héten, amikor lelkipásztori gyűlésre mentem Zilahra. A diagnózis: az egyik hengerben nincs elég nyomás, és talán ezzel kapcsolatban áll, az olaj nyomás problémája is. Szóval, az egyik műhelyben mikor megnézték, nem sok idő múlva azt tanácsolták, hogy cseréljem ki a motort. Ez azonban nem olcsó