Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2013

Egy időszak vége felé...

Nagyon gyorsan és zsúfoltan teltek az utóbbi napok. Különösképpen tapasztalhattunk Urunk áldását az életünkben és a Kovásznai gyülekezet életében. Kicsivel több mint két hete itt nyaraltak tízen a Szalontai Baptista Gyülekezet ifjúsága közül. Főleg pihenni jöttek Kovásznára és szinte minden napra volt valami programjuk, de időt szakítottak arra is, hogy együtt legyünk. Vasárnap is együtt lehettünk a gyülekezetben és délután nagyon szépen szolgáltak a Kovásznai fiatalokkal, amiért áldja meg őket az Úr.  A lelkes szolgáló csoport A héten öt napot együtt lehettünk a Kémeri fiatalokkal a Lesu völgyében szervezett táborozási alkalmon. Tíz napos a táborozás, de a költözésünk miatt, csak Péntek délutánig maradhattunk. Ha jól tudom 54-en voltunk jelen. Jöttek még Somlyóról, Krasznáról, Nagyfaluból, Magyarországról stb. Nagyon jó volt velük és Pardi Félix testvéremmel együtt lenni. A sport, pihenés, szórakozás mellet tapasztalhattunk Urunk áldását mind a reggeli és esti alkalmakon. A