Töredelmes Lélek

TÖREDELMES LÉLEK A LEGJOBB ÁLDOZAT
(Zsoltárok 51:18-19)

„Mert nem kivánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt, égőáldozatban sem gyönyörködöl. Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet oh Isten nem veted meg!”

Emlékszem arra, amikor még 15 évesként a mustármag lapját olvastam nagyon megfogott belőle egy történet. Lehet, hogy ti is ismeritek. Egy kisfiúról szól, aki mindenféleképpen áldozatot akart hozni Jézusnak, és elkezdett így imádkozni: Drága Megváltóm, ha kell, akkor elmegyek misszionáriusnak a kannibálok közzé, ha akarod, bibliákat osztogatok a környékünkön, ha akarod ... a végén azonban oda tette, csak egyet kérek, hadd ne kelljek, menjek iskolába! Ma délután a Bibliaiskola évnyitóját is tartjuk, és gondolva az itt tanulókra, remélem, hogy nem ezzel a gondolattal vannak most itt, hogy Uram kérj tőlem akármit, csak azt ne hogy tanuljak. Előfordul az emberrel, hogy Isten iránti szeretetből akar valamit adni, vagy tenni Jézusért, de amikor Isten kér tőle valamit, ami valamibe kerülne, na, azt már ne. Azon gondolkodtam az elmúlt napokban és ma is, hogy most, amikor megemlékezünk Istenünk jóságáról, áldásairól, és úgymond hálaáldozatot hozunk elébe, akkor az tényleg olyan hála áldozat, amelyet Isten elfogad? A felolvasott rövidke igeszakasz arra figyelmeztet minket, hogy Isten előtt kedves áldozat mindenekelőtt a töredelmes lélek. Na, de ne szaladjunk olyan előre. Mit tanulhatunk ma délután Isten igéjéből?

Az ember, amikor felismeri, bűneit mindent megtenne azért, hogy attól, illetve a büntetéstől megmeneküljön. „Mivel menjek eleibe az Úrnak? Hajlongjak-é a magasságos Istennek? Égőáldozatokkal menjek-é elébe, esztendős borjúkkal?! Kedvét leli-e az Úr ezernyi kosokban, vagy tízezernyi olaj-patakokban? Elsőszülöttemet adjam-é vétkemért, vagy méhem gyümölcsét lelkemnek bűnéért?!” - (Mikeás 6:6-7). Ilyen az ember. Dávid, Isten embere, aki bűnbe esett biztos vagyok, hogy bármit megadott volna azért, hogy az Úr megbocsássa bűnét. Ha az Úr kérte volna, akkor több ezer kost, és bikát is feláldozott volna. Amikor valaki Isten jelenlétébe felismeri bűneit és elveszett állapotát az első reakciója azonnal az, hogy valamit tegyen és adjon az Úrnak azért, hogy bűnbocsánatot nyerjen. Az ember megpróbálja áldozataival kiérdemelni Isten szabadítását.
Vannak, akik minden pénzt megadnának csak azért, hogy üdvösséget nyerjenek. Ezért látható a világban, hogy a nagyon gazdag emberek készek több millió dollárt is ide vagy oda ajándékozni. Nem mondom, hogy ez nem jó, vagy ne tegyék, de általában ilyenkor az emberben a következő megy végbe: tudom, hogy nem vagyok a legszentebb ember, de hátha Isten beszámítja az adományaimat, és majd a javamra dönt. Mielőtt azonban az Isten nélkül élőkre vetnénk a könyvet, kérdezzük csak meg magunktól, hogy amikor a perselybe tesszük a pénzt, vagy amikor adakozunk, nincs-e bennünk egy olyan gondolat, hogy hátha ez az „áldozat” félig meddig ellensúlyozza a bukdácsoló hívő életemet.
Vannak mások, és most magunkról, hívő emberekről beszélek, hogy ott vagyunk minden egyes alkalommal az Úr házában, ez nagyon jó, de amikor az Úr rá mutat bűneinkre, úgy ahogy Nátán a Dávidéra, akkor hirtelen azt mondogatjuk magunkban: igaz, hogy elestem, de nem vagyok én nagyon rossz, hiszen mindig ott vagyok az imaházban, egyszer sem hiányoztam. I
Ismét mások készek prédikálni, énekelni, szavalni, esetleg iskolába menni, misszionáriusnak menni, még be is merítkezni, és mégis az emberi szív mélyében ott van az a számítás, hogy ezekért az áldozatokért biztosan elfogad az Isten. Figyeljétek meg, hogy imádkozunk néha imaórákon, és az Úrvacsora előtt főleg: Segíts Uram úgy élni, hogy megérdemeljem a jóságodat, és hogy méltó lehessen az Úr asztalához. De itt térnék rá arra a következő igazságra, amelyet az igeszakaszunkban megtalálhatunk.

Az ember nem tudja ki érdemelni cselekedeteivel, és áldozataival Isten bocsánatát. Dávid ezt nagyon jól tudta, és meg is jegyezte: „Mert nem kívánsz te véres áldozatot, hogy adnék azt, égőáldozatban sem gyönyörködöl” – 18v. Dávid nem csak a bűneit ismerte fel, hanem azt is, hogy nem tudott semmi olyan áldozatot felmutatni, amely miatt ki érdemelhetné Isten bocsánatát. Sőt, a Mózes által adatott törvényben sem volt semmi olyan helyettes áldozat említve, amellyel a szándékos gyilkosságot, és paráznaságot semmivé lehetne tenni. Hiába a mi erőlködésünk, és „véres” áldozataink. Isten nem ezeket várja tőlünk. Lehetünk mi a legkedvesebb emberek, a legjobban bibliát ismerő baptisták, de ha bűn van a szívünkbe, akkor mindezek semmit, SEMMIT, nem érnek az Úr szemében. Sőt, még ezekkel az áldozatokkal Istent még jobban bosszantjuk, ahogy ez volt Izrael életében is: „Halljátok az Úrnak beszédét, Sodoma fejedelmei, és vedd füleidbe Istenünk tanítását, Gomora népe! Mire való nékem véres áldozataitoknak sokasága? ezt mondja az Úr; megelégeltem a kosok egészen égőáldozatait és a hízlalt barmok kövérét; s a tulkok, bárányok és bakok vérében nem gyönyörködöm; Ha eljöttök, hogy színem előtt megjelenjetek, ki kivánja azt tőletek, hogy pitvarimat tapossátok? Ne hozzatok többé hazug ételáldozatot, a jó illattétel útálat előttem; újhold, szombat s ünnepre-felhívás: bűnt és ünneplést el nem szenvedhetek. Újholdaitokat és ünnepeiteket gyűlöli lelkem; terhemre vannak, elfáradtam viselni. És ha kiterjesztitek kezeiteket, elrejtem szemeimet előletek; sőt ha megsokasítjátok is az imádságot, én meg nem hallgatom: vérrel rakvák kezeitek. Mosódjatok, tisztuljatok meg, távoztassátok el szemeim elől cselekedeteitek gonoszságát, szünjetek meg gonoszt cselekedni” – Ézsaiás 1: 10-16. Hát nem remeg meg a szívetek kedves testvéreim, és nem teszitek fel velem együtt azt a kérdést, hogy „Uram vajon a mi ünnepeinket nem veted-e meg, vajon örülsz-e annak, hogy a színed előtt megjelenünk, felszállnak-e az imádságaink Te Hozzád, vagy csak a plafonig jutnak fel?” Bevallom, beleremegek ezekbe a kérdésekbe, mert tudom, hogy Istent nem lehet a külsőségekkel elkápráztatni. Azonban, van valami, amit Isten tőlünk, nyomorult, és esendő emberektől is örömmel elfogadd. Tudjátok mit?

A töredelmes és bűnbánó szív a legértékesebb Isten előtt. A mindennapi életünkben a törött dolgoknak nem sok értéke van. Lehet, hogy egy nagyon drága vázád van otthon, amelyet nagy gonddal őrizel, és amely nagyon drága. Azonban, ha véletlenül leesik az asztalról, és darabokra törik, oda a szépsége és értéke. Az összetört szívnek azonban van értéke, legalábbis Isten szemében. Milyen az összetört szív?
Beismeri bűnösségét és nem mentegetőzik. Amikor Nátán próféta egy példázaton keresztül mutatott Dávid bűnére, Dávid szemei elől mintha egy fátyol tűnt volna el, felismerte, elismerte bűnét. Mit mondott Nátán dorgáló szavaira: VÉTKEZTEM AZ ÚR ELLEN! Igen most már látom, hogy megszomorítottam az életemmel Istent, most már látom, hogy amit tettem Isten elleni vétek. Ilyenkor az a kemény szív összetörik darabokra, és oda az emberi büszkeség, oda az emberi fennhéjázás.
Az összetört szívű ember nem kezd el mentegetőzni: Uram, hát ilyen a világ, amelyben élünk. Nem boldogulunk, ha nem csalunk egy kicsit, nem vesznek semmibe, ha egy kis csúszópénzt nem adunk, a fejünkre másznak, ha mindig olyan alázatosak vagyunk, mint Jézus. Igaz mennyi kifogás születik meg a bűneikkel szembe. Az összetört szívű ember, nem mentegetőzik, mert be ismeri a hibáját.
Az összetört szívű ember felismeri azt, hogy Isten kegyelmére van szüksége. Dávid is felismerte, ahogy ezt a 3-ik versből olvashatjuk: „Könyörülj rajtam én Isten a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet!” – 3. Tudod-e hogy Isten kegyelme nélkül nem lennél itt? Tudod-e hogy Isten kegyelme nélkül nem lenne kenyered, házad, ruhád, egészséged?
Az összetört szívű ember tudja, hogy Istenre van utalva. Az összetört szívű ember bűnbocsánatot, és kegyelmet nyer. A bűnbánó szívet oh Isten nem veted meg! Előttem van az a kép, amikor Jézus bement Simon Péter hajójába, és onnan tanította a sokaságot, és miután Jézus parancsára bevetették a hálójukat, és temérdek halat fogtak ki, Péter felismerte Jézus Krisztusban a Megváltót, és mit csinált? Figyeljétek, csak meg mit mond az ige: „Látván pedig ezt Simon Péter, Jézusnak lábai elé esik, mondván: Eredj el én tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram!” - (Lukács 5:8). Mit felelt Jézus erre? „És monda Simonna Jézus: Ne félj; mostantól fogva embereket fogsz” – (Lukács 5:10). Ó de csodálatos, amikor egy ember bűnei miatt és alatt összetörik, és kegyelemért fordul Istenhez, és Isten azt mondja: MEGBOCSÁTOM BŰNEIDET, ENYÉM VAGY. De tudjátok, miért fogadja el Isten a mi bűnös szívünket? Nem azért mert megérdemeljük, hanem Jézus Krisztus miatt. Ő hozta a legnagyobb áldozatot. Neki nem csak a szíve szakadt meg, hanem az életét is letette miattam és miattad. Az Ő áldozata által hozhatjuk a mi összetört szívünket Isten elé, mert az kedves Neki.

Egy példázattal szeretném befejezni a szolgálatomat. Egyik alkalommal egy hírneves festő le akarta festeni a Tékozló fiú történetét, és azon gondolkodott, hogy hol találna egy olyan embert, akiről a tékozló fiú arcát festené meg. Ahogy járkált a városban le – fel, egyszer csak meglátott egy koldust, aki kinézetében alkalmas lett volna a tékozló fiú modelljének. Elmondta a festő a szándékát, és meg egyeztek egy bizonyos összegben, hogy ez a koldus modellként fog neki állni egy bizonyos órában. El is jött az idő, amikor a festő várta a koldust, és hirtelen megjelent előtte egy jó vágású fiatalember, frissen borotválkozva, tiszta ruhában. Kérdezte a festő a vendégétől, hogy mit akar? Megbeszéltük, hogy ma erre az órára jöjjek el – mondta a fiatalember. De én nem is ismerem magát – válaszolta a festő. Én vagyok az a koldus, hát nem emlékszik rám? Most hogy mondja, de emlékszem, de akkor piszkos ruhában volt, kócosan, piszkosan és szakállasan. Így, hogy már megmosdott, tiszta ruhát vett fel, sajnos nem tudok magával mit kezdeni. Hasonlóképpen van ez velünk is. Isten előtt nem az öltöny, nem a pénz, nem a tudás, nem a tanulás áldozata a kedves, hanem mindenekelőtt az összetört szív. ENGEDJÜK, HOGY ISTEN ÖSSZETÖRJE SZÍVÜNKET, ÉS HOZZUK AZT HÁLA ÁLDOZATUL AZ ÚRNAK. Ámen.