Ugrás a fő tartalomra

Az Imádkozás fontossága

A minap jutott a kezembe egy rövid időre Oláh Liviu testvér egyik kis könyve amelynek címe: Importanta Rugaciunii. Úgy gondolom, hogy másoknak is a kezébe akadt ez az írás, de engedjétek meg, hogy az előszót idézzem ebből a kis könyvből:

"Megvagyok győződve arról, hogy ami az anyagi világban atomenergia ,az a szellemi világban az imádság.

A hitből jövő imádság által kapunk örök életet és növekszünk Krisztus hasonlatosságában, amely a bűneinkből való megmentés legfőbb célja.

Imádság által, nyomjuk meg a menny gombjait, amely által az Úr Jézus Krisztus áldozata hatással lesz a világon élő több milliárd ember számára.

Az Úr Jézus Krisztus szavai: "És a mit könyörgéstekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek" meg kell győzzön minket az imádkozás fontosságáról.

Azért imádkozom a szívemben, hogy sok millió lélek a nemzetünkből és több száz millió ember a világon, gyakorolja a naponkénti imádságot hittel párosítva saját magáért és rokonaiért".


Egyre jobban látjuk ország szerte annak szükségét, hogy az Úr Jézus Krisztus megújító kegyelmére van szükségünk. Mi által lehetséges ez? Sok mindent megpróbáltunk már annak érdekében, hogy a szívünkben levő tűz Isten iránt ne csak pislákoljon, hanem lobogjon. Változtattunk és változtatunk a gyülekezeteinkben levő istentiszteleti formákban, ilyen - olyan énekkarokat alapítunk, konferenciákat rendezünk stb. Tehát a tevékenységekben nincs hiány. Azonban ezeknél, valami többre van szükségünk. Egyre inkább erősödik meg bennem az-az egyszerű tény, amelynek gyakorlatba helyezése nem is olyan könnyű, hogy a hitből való imádság egyik kulcsa annak, hogy az Úr megújító szeretete újból elérjen minket. Természetesen Isten adja a megújulást, az ébredést, de nekünk a jelenlétében kell állnunk, esdekelve kegyelméért. Isten mozgassa meg a szívünket!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ímé, újat cselekszem...

"Ímé, újat cselekszem; most készül, avagy nem tudjátok még"  (Ézsaiás 43:18).      Ez az ige volt az, ami különösképpen hozzám szólt, most az év elején. Régen írtam az oldalamra, nem mintha nem lett volna miről, de jó volt egy kis szünetet tartani. Nem kötelességként veszem a blogolást, hanem egy olyan lehetőségnek, és csatornának, ami által építő gondolatokat oszthatok meg, mindazokkal, akiket ez érdekel. Szóval, visszatérek az előbb említett igevershez, és megosztok néhány gondolatot, amit belőle merítettem.      Régebben az egyik újság arról számolt be miszerint Új Év első napján, egy 18 éves leány vetett véget az életének. Mielőtt ezt megtette volna, egy kis cédulát hagyott hátra a következő írással: "Üzletet kötöttem Istennel, azzal kapcsolatban, hogy ha nem éri meg, hogy ebben az életben éljek, akkor végzek magammal". Itt volt egy fiatal lány, aki egy tartalmas életet szeretett volna élni, de a saját felfogása szerint. Azonban az-az élet, ahogy élt eléged

Töredelmes Lélek

TÖREDELMES LÉLEK A LEGJOBB ÁLDOZAT (Zsoltárok 51:18-19) „Mert nem kivánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt, égőáldozatban sem gyönyörködöl. Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet oh Isten nem veted meg!” Emlékszem arra, amikor még 15 évesként a mustármag lapját olvastam nagyon megfogott belőle egy történet. Lehet, hogy ti is ismeritek. Egy kisfiúról szól, aki mindenféleképpen áldozatot akart hozni Jézusnak, és elkezdett így imádkozni: Drága Megváltóm, ha kell, akkor elmegyek misszionáriusnak a kannibálok közzé, ha akarod, bibliákat osztogatok a környékünkön, ha akarod ... a végén azonban oda tette, csak egyet kérek, hadd ne kelljek, menjek iskolába! Ma délután a Bibliaiskola évnyitóját is tartjuk, és gondolva az itt tanulókra, remélem, hogy nem ezzel a gondolattal vannak most itt, hogy Uram kérj tőlem akármit, csak azt ne hogy tanuljak. Előfordul az emberrel, hogy Isten iránti szeretetből akar valamit adni, vagy tenni Jézusért, de amikor Is

Isten Kezében ...

"Gondolkodom, hogy ezt meg é rthessem; de neh é z dolog ez szemeimben. M í gnem bemen é k az Isten szent hely é be: meg é rt é m azoknak sors á t" (Zsoltárok 73:16-17). " Könnyű "kimondani" azt, hogy Isten uralkodik, miközben úgy tűnik, hogy a Sátán, a szenvedés és a bűn uralma mintha nagyobb lenne és látszólag Isten tehetetlen. A hit meg kell próbáltasson ahhoz, hogy az igazán értékes legyen Isten előtt. A hitünk megpróbáltatása tesz minket Isten szemében "lelkileg" gazdaggá. Szoktuk mondani: "Tudom, hogy Isten a szeretet, hogy Ő igazságos, szent és igaz"; ezután azonban szembe kerülünk a józan ész által szembesült tényekkel, amelyek ellene szólnak mindannak, amit kimondtunk vagy hiszünk. Megadjuk magunkat, ahogyan a Zsoltár író is majdnem megtette, a pesszimizmus gondolatának…? Ha megpróbálunk feleletet keresni e világban levő problémák megoldására intellektuális vagy tudományos módon, akkor az őrületbe visz, vagy netán tagadja