Lassan már vagy öt napja, hogy állandóan fojtogat a köhögés. Ilyet még idáig nem tapasztaltam. Nem fáj semmim, de mégis szinte állandóan köhögök. Természetesen valami gyógyszert szedek, de tudom, hogy a gyógyszer mellett Isten kegyelmére van szükségem a gyógyulásban is. A fizikai gyengeség mellett jó volt beszélgetni testvérekkel különböző lelki dolgokról. Megtudtam, hogy vannak, akik rendszeresen imádkoznak értem, és az is világos lett előttem, hogy a lelkünk ellensége a gonosz, embereket, ráadásul "hívő" embereket is feltud használni arra, hogy támadjon, és megpróbáljon elcsüggeszteni. De tudom, hogy az én drága Jó Atyámmal, még a "kőfalon" is át megyek.
Tegnap is nagyon szép időnk volt. A délelőtti alkalommal a zenés áhítat után, tovább fojtattuk József életének tanulmányozását. Ezután jött az aranymondás tanulás, valamint ismétlő játék. Az ebéd után jött az angol nyelv óra és kézimunka foglalkozás, amelyeket a gyermekek nagyon szeretnek. Ezután jött a sportolás ideje.
A vacsora után az esti alkalommal a gyermekek közül egy csoport egy jelenettel készült József életének egy kis részét bemutatva. Ezután,
ugyancsak a gyermekek részéről több éneket is meghallgathattunk kis csengők megzenésítésével. Ezután Kornya Mihály éltével foglalkoztunk tovább, és a végén több gyermek is előre jött azzal a vággyal, hogy ők az Úr Jézust szeretnék követni. Áldja meg az Úr ezeket a gyermekeket, és folytassa Ő az elkezdett munkát a szívükbe. ÁMEN.
Megjegyzések