"Nem volt szabad elmondania, amit látott és hallott. Vannak dolgok, amikről nem kell beszélni másoknak, mert csak az Úrra és ránk tartoznak. Ennek ellenére a legtöbb dolgot el kell mondanunk, mivel maga Isten bízott meg ezzel minket" - ez idézet a ma reggeli áhítatban olvasható (2Korinthus 12:1-10). Édesapámmal együtt olvastuk el ezeket az igéket korán reggel, mivel egy napot Kémeren tölthettem. Elkezdtünk beszélgetni arról, hogy mit lehet, vagy mit nem lehet, vagy kell embereknek elmondani.
Nem tudom, hogy másnak feltűnik-e de mi általában arról szeretünk beszélni, amiről nem igazán kellene: különböző saját megtapasztalásokról amelyeket hallva mások elcsodálkoznak, és néha e megtapasztalások miatt többre tartanak minket annál, mint amilyenek tulajdonképpen vagyunk. Aztán szeretünk beszélni mások életéről. Nagyon könnyen beleesik az ember abba, hogy mások életével foglalkozik, akár szóban is. Észre sem veszi és már olyat mondott, aminek súlyos következményei lehetnek - rossz következmények.
Miről kellene nekünk beszéljünk? Természetesen az Úr Jézus Krisztusról, szabadításáról, reménységről, megtérésről. Amikor az emberek hallgatnak minket, bárcsak meg hallanák Krisztust beszédeinken keresztül. Gondolkozom még ezen az igéken, hiszen most Kolozsvárról írom eme néhány sort egy kis pihenő ideje alatt, de mindjárt indulok tovább, hogy mi hamarább haza, Kovásznára érjek. Az Úr kegyelme legyen az Ő gyermekeivel!
Nem tudom, hogy másnak feltűnik-e de mi általában arról szeretünk beszélni, amiről nem igazán kellene: különböző saját megtapasztalásokról amelyeket hallva mások elcsodálkoznak, és néha e megtapasztalások miatt többre tartanak minket annál, mint amilyenek tulajdonképpen vagyunk. Aztán szeretünk beszélni mások életéről. Nagyon könnyen beleesik az ember abba, hogy mások életével foglalkozik, akár szóban is. Észre sem veszi és már olyat mondott, aminek súlyos következményei lehetnek - rossz következmények.
Miről kellene nekünk beszéljünk? Természetesen az Úr Jézus Krisztusról, szabadításáról, reménységről, megtérésről. Amikor az emberek hallgatnak minket, bárcsak meg hallanák Krisztust beszédeinken keresztül. Gondolkozom még ezen az igéken, hiszen most Kolozsvárról írom eme néhány sort egy kis pihenő ideje alatt, de mindjárt indulok tovább, hogy mi hamarább haza, Kovásznára érjek. Az Úr kegyelme legyen az Ő gyermekeivel!
Megjegyzések