A tegnap délelőtt a Kovásznai gyülekezetben Tóth Zoltán testvérünk hirdette Isten igéjét az 1Péter 2:1-5 versei alapján. Kedves testvérünk kihangsúlyozta az újjászületés fontosságát. Az újjászületett emberben ott van a vágy arra, hogy folyamatosan levesse "magáról" a gonoszságot. Az újjászületett embert jellemeznie kell, a lelki növekedés. Jól esett a délelőtti alkalmon most hallgatni Isten igéjét.
Délután 3-ra Tamásfalvára mentem, ahol nagyon jó beszélgetésünk volt azokkal, akik eljöttek az alkalomra. A Róma 6:23 alapján beszélgettünk bűnről, "halálról", megbocsájtásról, Isten kegyelméről. Az érdekesség az, hogy nem is én hoztam elő ezt az igeverset, hanem az egyik látogató, aki még nem döntött Krisztus mellett, de reméljük, hogy minél hamarább eljön az életébe a megtérés.
A Tamásfalvi istentisztelet után a családommal együtt elmentünk a Bükszádi Baptista Gyülekezetbe, ahol evangelizálós alkalom volt. A Lukács 18:9-14 versei alapján hirdettem Krisztus evangéliumát. Érződött a levegőben, hogy többen is elgondolkoztak az Isteni üzeneten. A végén többen is bevallották, tudják, hogy nincsenek a bűneik megbocsájtva. Az Úr legyen ezekhez az emberekhez irgalmas, hogy minél hamarabb bűnbánóan jöjjenek Istenhez bocsánatért.
Az alkalom végén bementünk még Sepsiszentgyörgyre, mivel Kiss Zoltán testvérék meghívtak vacsorázni. A finom és bőséges vacsora mellett, jót beszélgettünk, ami majdnem éjjel 12 óráig tartott. Az Úr áldja meg kedves testvéreinket, és a Bükszádi gyülekezetet továbbra is.
Megjegyzések