VISSZAÉLÉS AZ ÚR SZERETETÉVEL SZEMBE - (Malakiás 3:6-12)
A felolvasott igeszakaszunkban egy konfliktussal találkozunk, amely Isten és népe között alakult ki. Ebben a helyzetben a teremtő Úr a felperes, Aki elmondja panaszát a népével szembe. Természetesen itt nem egy magatehetetlen Istennel találkozunk, hanem inkább egy igazságos, ugyanakkor egyedüli tekintéllyel bíró Istennel, Aki megelégelte népének viselkedését. Az Úr panaszának oka: a nép hűtlensége, aki elfordult Istentől és parancsolataitól, az Úr megrablása és a tized be nem vitele.
Az Elfordult nép. Isten felrója a népnek azt, hogy elfordultak Tőle. Olyanná lett a nép, mint valami dezertőr. Mit jelent ez a szó? Katonaszökevény. Az ellenséghez csatlakozó, korábban vallott nézeteit, elveit megtagadó személy. Feladatait nem teljesítő személy. Ilyenné vált Izrael. De sajnos nem csak egyszeri alkalommal történt ez meg Izrael életében, hanem Atyáiktól fogva ezt folyamatosan újra és újra megtették. De miért? Nem volt Isten jó hozzájuk? Nem az Úr volt az, Aki saját népévé fogadta őket? Nem az Úr volt az, Aki kimenekítette őket a rabszolgaság alól? Nem az Úr volt az, aki etette és itatta őket a pusztában? Nem az Úr volt az, Aki elűzte ellenségeit, és bevitte őket a Kánaán földjére? Adott Isten valami okot a népnek arra, hogy hűtlenné váljanak? Egyáltalán nem! Ilyen volt a nép természetet.
Miben látszott meg a nép hűtlensége? Isten igéje szerint abban, hogy nem tartották meg az Úr rendeléseit. Isten nem kért a néptől nagy dolgokat, hanem egyszerűen azt, hogy tartsák meg, amit mond nekik. Íme, néhány példa: És tartsátok meg az én rendeléseimet, és cselekedjétek azokat. Én vagyok az Úr, a ti megszentelőtök (3Mózes 20:8). Ha teljesítitek azért az én rendeléseimet, és megtartjátok végzéseimet, és teljesítitek azokat, bátorságosan lakhattok a földön (3Mózes 25:18). Szeresd azért az Urat, a te Istenedet, tartsd meg az ő megtartani valóit: rendeléseit, végzéseit és parancsolatait minden időben (5Mózes 11:1). Az Úrnak rendelései helyesek, megvidámítják a szívet; az Úrnak parancsolata világos, megvilágosítja a szemeket (Zsolt 19:9). Gyönyörködöm a te rendeléseidben; a te beszédedről nem feledkezem el (Zsolt 119:16). A nép azonban nem tartotta meg, nem engedelmeskedett, nem a szerint élt, ahogy Isten elvárta tőlük.
Megjegyzés. Ha Istenre és a hozzánk való közeledésére tekintünk, akkor elmondhatjuk, hogy Ő szeretettel fordult mind ez idáig felénk. Nem mintha megérdemeltük volna, vagy most megérdemelnénk. Az Újszövetségben olvassuk ezt az igét: Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt (Róma 5:8). Isten irgalmából Jézus Krisztusba vethettük a hitünket, és azóta is hány alkalommal tapasztaltuk az Úr jóságát? A kérdés azonban az, hogy miként viszonyulunk az Úr eme szeretete iránt? Sajnos, a jelek azt mutatják, hogy mi sem vagyunk különbek az ószövetségi Izraelnél. Miért? Azért mert mi is sokszor „dezertőrök” vagyunk, Urunkkal szemben. Ő szól hozzánk, a Bibliából megtudhatjuk akaratát. De mi mit teszünk? Ami tetszik nekünk Isten üzenetei közül elfogadjuk, ami esetleg túlságosan rátapint engedetlenségünkre azt úgy magyarázzuk, hogy végül elveszíti az élét, és tekintélyét az életünkbe. Tanuljuk, és olvassuk becsülettel, de változik-e az éltünk az ige szerint? Egy alkalommal Indiában, egy tanult helyi pap oda ment egy misszionáriushoz, aki már régóta próbálta az embereket Istenhez vezetni az adott helyen, és a következőket monda: Most már megismertünk téged. Te nem vagy olyan jó, mint a könyved, amelyből prédikálsz. Ha olyan lenne az életed, mint az a könyv, amelyet oly sokszor olvasol, és amelyből annyit beszélsz, akkor Indiát öt év alatt teljesen megnyerhetnéd Krisztusnak. Az emberek mit mondanak rólunk, és az Úrral való viszonyunkról? Ami legfontosabb mi Istennek véleménye rólunk? Félek, hogy az Úrral, és igéivel szemben mi is hűtlenekké váltunk, és az Úr haragjával kell, szembe nézzünk. Elfordult népévé vállunk lassan mi is, ha meg nem térünk Hozzá.
A Makacs nép. Isten abban is megmutatta a szeretetét népével szembe, hogy újból és újból megtérésre, visszafordulásra hívta őket. Ezt olvassuk a 7-ik versben: „Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek, azt mondja a Seregeknek Ura”. Nem lett volna, köteles az Úr újbóli esélyt adjon a hűtlen népnek, de Ő nem elpusztítani akarja az embert, hanem megmenteni. Szeretettel hívja parázna, elfordult népét vissza Magához. Olyan Istennek ez a tette, mintha egy férfi, akit a felesége újból és újból megcsalt, annak ellenére azt mondaná feleségének: szeretlek téged, és kész vagyok megbocsátani. Gyere vissza hozzám, szeress, és elfelejtjük az egészet. Nem tudom, hogy ki tudná ezt így megtenni közülünk. Az Úr azonban nem ember, Ő felülemelkedik rajtunk. Egyedül csak Ő tud olyan tökéletesen szeretni, hogy kész megbocsájtani Jézus Krisztus által minden engedetlenségünket, bűnünket, ha Hozzá visszatérünk. Azonban érdemes megfigyelni a nép válaszát: „De azt mondjátok: Miben térjünk meg?”. A nép válaszából kitűnik a sértődöttség, valamint az, hogy a saját szemükben ők tiszták, bűn nélküliek.
Megjegyzés. Sokszor előfordul az, hogy amikor Isten minket, saját népét megtérésre hív, akkor az első reakciónk a felháborodás. Miért mondja ezt nekünk Isten? Miért beszélnek állandóan a megtérésről? Mintha megsértődnénk az Úrra, azért mert ezzel azt mondja nekünk, hogy az életünkben nincs minden rendbe. Hányszor előfordult gyülekezetekbe, hogy az igehirdetés közben volt, olyan, aki már nem bírta végig várni a szolgálatot, hanem fogta magát és elment. Miért? Azért, mert az Úr rámutatott a saját bűneire, és ez sértődöttséget, felháborodást váltott ki benne. Ki kérem magamnak? Vagyok én olyan jó, mint bármelyik gyülekezeti tag.
Ezzel a hozzáállással nem csak azt bizonyítjuk, hogy a megtérés helyet inkább megsértődünk, hanem magunkat olyan jóknak látjuk, mint akiknek nincs szükségünk megtérésre igazán semmiből. Azokhoz a farizeusokhoz vagyunk sokszor hasonlóak, akik a más szemében a szálkát meglátjuk, míg a magunk szemében a gerendát nem vesszük észre.
Kedves testvéreim nem kellene, ezeknek így lennie. Ne makacskodjunk Istennel szemben. Hát azt érdemli meg a mi szerető Urunk, hogy elforduljunk, és makacskodjuk vele szembe? Nem a felháborodás, sértődöttség, makacsság kellene, minket jellemezzen a megtérés hívásakor, hanem inkább a bűnbánat, és megtérés.
A Rabló nép. Isten a népet olyan emberhez hasonlítja, mint egy csaló, és rabló: „ti mégis csaltatok engem”. Természetesen Izrael erre is felháborodottsággal, képmutató naivitással csodálkozott Isten kemény szavain. Mivel csalunk téged? – jött a kérdés. Aztán az Úr részéről jött a leleplező válasz: A tizeddel és az áldozni valóval. Isten Izraelből kiválasztotta a Lévi nemzetségét arra, hogy szüntelenül az Úr előtt legyenek a nép helyet. Isten megtiltotta a Lévi nemzetségnek azt, hogy külön földet műveljenek. Ők kimondottan a vallási dolgokkal kellet, hogy foglalkozzanak. A nép tizedének beadásából gondoskodtak ezekről az emberekről, továbbá a Szent Sátor, majd később pedig a Templom építéséről. Most Isten panasza, nemcsak egyes emberek felé, hanem az egész nép felé az, hogy azt a részt, ami a tized, amit Istennek kellet volna odaszánniuk, azt nem adták Istennek, hanem maguknak tartották meg. Ennek következtében Isten nagy haragra gerjedt, és átok sújtotta a népet. Hiába vetettek, nem arattak. Hiába gyűjtöttek, mindent elvesztettek. Hasonló gondolatot találunk Aggeus prófétánál, amikor az Úr nem tudta tovább nézni azt, ahogy a nép viselkedik a Templomával szembe:” Ideje-é néktek, hogy ti mennyezetes házakban lakozzatok, holott ez a ház romban áll! Most azért ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! Sokat vetettetek, de keveset takartok; esztek, de meg nem elégesztek; isztok, de meg nem részegesztek; ruházkodtok, de meg nem melegesztek, a bérlő is lyukas zacskóra bérel. Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! Menjetek fel a hegyre, és hordjatok fát, és építsétek e házat, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőíttessem, azt mondja az Úr. Sokat vártatok, de ímé kevés lett; haza is hordtátok, de én ráfuvallok arra! Mi okért? azt mondja a Seregeknek Ura. Az én házamért, a mely, ím romban áll, ti pedig siettek, kiki a maga házához. Azért vonták meg tőletek az egek a harmatot, vonta meg a föld az ő termését. És pusztulást rendeltem a sík földre és a hegyekre, a búzára és a borra, az olajra és mindarra, a mit a föld terem; sőt az emberre és a baromra és minden kézimunkára is” – Aggeus 1:4-11.
Megjegyzés. Kedves testvéreim. Nem akarok én, most a tized kérdésével foglalkozni, de az Isten igéje arról beszél, hogy az Isten tisztelethez hozzátartozik az adakozás. Most itt a gyülekezet adakozásáról beszélek, amely biztosítja nemcsak egy gyülekezet lelkipásztorának a fenntartását és munkáját, hanem egy gyülekezetnek az egyéb szolgálatait, misszióit, épületének tisztasását és szépségét. Arról is meg vagyok győződve, hogy egy hívő ember legalább a jövedelmének a tizedét kell Istennek odaszánnia folyamatosan, a helyi gyülekezet számára, ahol jelenleg gyülekezeti tag. Ha ezt minden tag megtenné, higgyétek el kedves testvéreim, hogy másként állnának a gyülekezeteink, és mi is, az Úr gyermekei.
Sokszor úgy gondoljuk, hogy ez nem fontos. Ne szóljon senki abba bele, hogy mit teszünk a pénzünkkel. Mi nem is szólunk bele, de Isten, akitől kaptál erőt a munkára, akitől kaptál egészséget, és aki megáldott téged, igenis elvárja, hogy a jövedelmedből is tiszteld Őt. Nem azért várja ezt tőlünk, mert Neki nem lenne. Hiszen minden az Övé. Ez az Isten tiszteletünkhöz tartozik. Ha valaki ezt elhanyagolja, akkor megtapasztalhatja azt, hogy hiába dolgozik keményen, hiába gyűjtöget huncutul, egy betegség, egy probléma által hirtelen elveszít mindent. Az Úr képes hirtelen, mindenünket elvenni, ha Ő akarja!
Ezért buzdítja népét, valamint ez igék által minket is, hogy ne csaljuk, nem raboljuk tovább Istent a tizedünk vagy adakozásunk be nem adása által, hanem adjuk meg Istennek azt, ami az Istené. Ha ezt tesszük, akkor Isten áldását tapasztalhatjuk meg az életünkben, lelkileg és fizikailag egyaránt.
Elfordult, makacs és csaló nép. Csúnya jelzők ezek egy olyan népre, akit az Úr szeret, és a javát akarja. Azonban nem szabad, és nem kell, ebben az állapotban maradjon senki. Isten most is hív a megtérésre minket bűneinkből, elfordulásunkból, csalárdságainkból. Kívánom azt, ne éljünk vissza Isten szeretetével és türelmével, hanem térjünk Hozzá vissza! ÁMEN!
Az Elfordult nép. Isten felrója a népnek azt, hogy elfordultak Tőle. Olyanná lett a nép, mint valami dezertőr. Mit jelent ez a szó? Katonaszökevény. Az ellenséghez csatlakozó, korábban vallott nézeteit, elveit megtagadó személy. Feladatait nem teljesítő személy. Ilyenné vált Izrael. De sajnos nem csak egyszeri alkalommal történt ez meg Izrael életében, hanem Atyáiktól fogva ezt folyamatosan újra és újra megtették. De miért? Nem volt Isten jó hozzájuk? Nem az Úr volt az, Aki saját népévé fogadta őket? Nem az Úr volt az, Aki kimenekítette őket a rabszolgaság alól? Nem az Úr volt az, aki etette és itatta őket a pusztában? Nem az Úr volt az, Aki elűzte ellenségeit, és bevitte őket a Kánaán földjére? Adott Isten valami okot a népnek arra, hogy hűtlenné váljanak? Egyáltalán nem! Ilyen volt a nép természetet.
Miben látszott meg a nép hűtlensége? Isten igéje szerint abban, hogy nem tartották meg az Úr rendeléseit. Isten nem kért a néptől nagy dolgokat, hanem egyszerűen azt, hogy tartsák meg, amit mond nekik. Íme, néhány példa: És tartsátok meg az én rendeléseimet, és cselekedjétek azokat. Én vagyok az Úr, a ti megszentelőtök (3Mózes 20:8). Ha teljesítitek azért az én rendeléseimet, és megtartjátok végzéseimet, és teljesítitek azokat, bátorságosan lakhattok a földön (3Mózes 25:18). Szeresd azért az Urat, a te Istenedet, tartsd meg az ő megtartani valóit: rendeléseit, végzéseit és parancsolatait minden időben (5Mózes 11:1). Az Úrnak rendelései helyesek, megvidámítják a szívet; az Úrnak parancsolata világos, megvilágosítja a szemeket (Zsolt 19:9). Gyönyörködöm a te rendeléseidben; a te beszédedről nem feledkezem el (Zsolt 119:16). A nép azonban nem tartotta meg, nem engedelmeskedett, nem a szerint élt, ahogy Isten elvárta tőlük.
Megjegyzés. Ha Istenre és a hozzánk való közeledésére tekintünk, akkor elmondhatjuk, hogy Ő szeretettel fordult mind ez idáig felénk. Nem mintha megérdemeltük volna, vagy most megérdemelnénk. Az Újszövetségben olvassuk ezt az igét: Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt (Róma 5:8). Isten irgalmából Jézus Krisztusba vethettük a hitünket, és azóta is hány alkalommal tapasztaltuk az Úr jóságát? A kérdés azonban az, hogy miként viszonyulunk az Úr eme szeretete iránt? Sajnos, a jelek azt mutatják, hogy mi sem vagyunk különbek az ószövetségi Izraelnél. Miért? Azért mert mi is sokszor „dezertőrök” vagyunk, Urunkkal szemben. Ő szól hozzánk, a Bibliából megtudhatjuk akaratát. De mi mit teszünk? Ami tetszik nekünk Isten üzenetei közül elfogadjuk, ami esetleg túlságosan rátapint engedetlenségünkre azt úgy magyarázzuk, hogy végül elveszíti az élét, és tekintélyét az életünkbe. Tanuljuk, és olvassuk becsülettel, de változik-e az éltünk az ige szerint? Egy alkalommal Indiában, egy tanult helyi pap oda ment egy misszionáriushoz, aki már régóta próbálta az embereket Istenhez vezetni az adott helyen, és a következőket monda: Most már megismertünk téged. Te nem vagy olyan jó, mint a könyved, amelyből prédikálsz. Ha olyan lenne az életed, mint az a könyv, amelyet oly sokszor olvasol, és amelyből annyit beszélsz, akkor Indiát öt év alatt teljesen megnyerhetnéd Krisztusnak. Az emberek mit mondanak rólunk, és az Úrral való viszonyunkról? Ami legfontosabb mi Istennek véleménye rólunk? Félek, hogy az Úrral, és igéivel szemben mi is hűtlenekké váltunk, és az Úr haragjával kell, szembe nézzünk. Elfordult népévé vállunk lassan mi is, ha meg nem térünk Hozzá.
A Makacs nép. Isten abban is megmutatta a szeretetét népével szembe, hogy újból és újból megtérésre, visszafordulásra hívta őket. Ezt olvassuk a 7-ik versben: „Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek, azt mondja a Seregeknek Ura”. Nem lett volna, köteles az Úr újbóli esélyt adjon a hűtlen népnek, de Ő nem elpusztítani akarja az embert, hanem megmenteni. Szeretettel hívja parázna, elfordult népét vissza Magához. Olyan Istennek ez a tette, mintha egy férfi, akit a felesége újból és újból megcsalt, annak ellenére azt mondaná feleségének: szeretlek téged, és kész vagyok megbocsátani. Gyere vissza hozzám, szeress, és elfelejtjük az egészet. Nem tudom, hogy ki tudná ezt így megtenni közülünk. Az Úr azonban nem ember, Ő felülemelkedik rajtunk. Egyedül csak Ő tud olyan tökéletesen szeretni, hogy kész megbocsájtani Jézus Krisztus által minden engedetlenségünket, bűnünket, ha Hozzá visszatérünk. Azonban érdemes megfigyelni a nép válaszát: „De azt mondjátok: Miben térjünk meg?”. A nép válaszából kitűnik a sértődöttség, valamint az, hogy a saját szemükben ők tiszták, bűn nélküliek.
Megjegyzés. Sokszor előfordul az, hogy amikor Isten minket, saját népét megtérésre hív, akkor az első reakciónk a felháborodás. Miért mondja ezt nekünk Isten? Miért beszélnek állandóan a megtérésről? Mintha megsértődnénk az Úrra, azért mert ezzel azt mondja nekünk, hogy az életünkben nincs minden rendbe. Hányszor előfordult gyülekezetekbe, hogy az igehirdetés közben volt, olyan, aki már nem bírta végig várni a szolgálatot, hanem fogta magát és elment. Miért? Azért, mert az Úr rámutatott a saját bűneire, és ez sértődöttséget, felháborodást váltott ki benne. Ki kérem magamnak? Vagyok én olyan jó, mint bármelyik gyülekezeti tag.
Ezzel a hozzáállással nem csak azt bizonyítjuk, hogy a megtérés helyet inkább megsértődünk, hanem magunkat olyan jóknak látjuk, mint akiknek nincs szükségünk megtérésre igazán semmiből. Azokhoz a farizeusokhoz vagyunk sokszor hasonlóak, akik a más szemében a szálkát meglátjuk, míg a magunk szemében a gerendát nem vesszük észre.
Kedves testvéreim nem kellene, ezeknek így lennie. Ne makacskodjunk Istennel szemben. Hát azt érdemli meg a mi szerető Urunk, hogy elforduljunk, és makacskodjuk vele szembe? Nem a felháborodás, sértődöttség, makacsság kellene, minket jellemezzen a megtérés hívásakor, hanem inkább a bűnbánat, és megtérés.
A Rabló nép. Isten a népet olyan emberhez hasonlítja, mint egy csaló, és rabló: „ti mégis csaltatok engem”. Természetesen Izrael erre is felháborodottsággal, képmutató naivitással csodálkozott Isten kemény szavain. Mivel csalunk téged? – jött a kérdés. Aztán az Úr részéről jött a leleplező válasz: A tizeddel és az áldozni valóval. Isten Izraelből kiválasztotta a Lévi nemzetségét arra, hogy szüntelenül az Úr előtt legyenek a nép helyet. Isten megtiltotta a Lévi nemzetségnek azt, hogy külön földet műveljenek. Ők kimondottan a vallási dolgokkal kellet, hogy foglalkozzanak. A nép tizedének beadásából gondoskodtak ezekről az emberekről, továbbá a Szent Sátor, majd később pedig a Templom építéséről. Most Isten panasza, nemcsak egyes emberek felé, hanem az egész nép felé az, hogy azt a részt, ami a tized, amit Istennek kellet volna odaszánniuk, azt nem adták Istennek, hanem maguknak tartották meg. Ennek következtében Isten nagy haragra gerjedt, és átok sújtotta a népet. Hiába vetettek, nem arattak. Hiába gyűjtöttek, mindent elvesztettek. Hasonló gondolatot találunk Aggeus prófétánál, amikor az Úr nem tudta tovább nézni azt, ahogy a nép viselkedik a Templomával szembe:” Ideje-é néktek, hogy ti mennyezetes házakban lakozzatok, holott ez a ház romban áll! Most azért ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! Sokat vetettetek, de keveset takartok; esztek, de meg nem elégesztek; isztok, de meg nem részegesztek; ruházkodtok, de meg nem melegesztek, a bérlő is lyukas zacskóra bérel. Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! Menjetek fel a hegyre, és hordjatok fát, és építsétek e házat, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőíttessem, azt mondja az Úr. Sokat vártatok, de ímé kevés lett; haza is hordtátok, de én ráfuvallok arra! Mi okért? azt mondja a Seregeknek Ura. Az én házamért, a mely, ím romban áll, ti pedig siettek, kiki a maga házához. Azért vonták meg tőletek az egek a harmatot, vonta meg a föld az ő termését. És pusztulást rendeltem a sík földre és a hegyekre, a búzára és a borra, az olajra és mindarra, a mit a föld terem; sőt az emberre és a baromra és minden kézimunkára is” – Aggeus 1:4-11.
Megjegyzés. Kedves testvéreim. Nem akarok én, most a tized kérdésével foglalkozni, de az Isten igéje arról beszél, hogy az Isten tisztelethez hozzátartozik az adakozás. Most itt a gyülekezet adakozásáról beszélek, amely biztosítja nemcsak egy gyülekezet lelkipásztorának a fenntartását és munkáját, hanem egy gyülekezetnek az egyéb szolgálatait, misszióit, épületének tisztasását és szépségét. Arról is meg vagyok győződve, hogy egy hívő ember legalább a jövedelmének a tizedét kell Istennek odaszánnia folyamatosan, a helyi gyülekezet számára, ahol jelenleg gyülekezeti tag. Ha ezt minden tag megtenné, higgyétek el kedves testvéreim, hogy másként állnának a gyülekezeteink, és mi is, az Úr gyermekei.
Sokszor úgy gondoljuk, hogy ez nem fontos. Ne szóljon senki abba bele, hogy mit teszünk a pénzünkkel. Mi nem is szólunk bele, de Isten, akitől kaptál erőt a munkára, akitől kaptál egészséget, és aki megáldott téged, igenis elvárja, hogy a jövedelmedből is tiszteld Őt. Nem azért várja ezt tőlünk, mert Neki nem lenne. Hiszen minden az Övé. Ez az Isten tiszteletünkhöz tartozik. Ha valaki ezt elhanyagolja, akkor megtapasztalhatja azt, hogy hiába dolgozik keményen, hiába gyűjtöget huncutul, egy betegség, egy probléma által hirtelen elveszít mindent. Az Úr képes hirtelen, mindenünket elvenni, ha Ő akarja!
Ezért buzdítja népét, valamint ez igék által minket is, hogy ne csaljuk, nem raboljuk tovább Istent a tizedünk vagy adakozásunk be nem adása által, hanem adjuk meg Istennek azt, ami az Istené. Ha ezt tesszük, akkor Isten áldását tapasztalhatjuk meg az életünkben, lelkileg és fizikailag egyaránt.
Elfordult, makacs és csaló nép. Csúnya jelzők ezek egy olyan népre, akit az Úr szeret, és a javát akarja. Azonban nem szabad, és nem kell, ebben az állapotban maradjon senki. Isten most is hív a megtérésre minket bűneinkből, elfordulásunkból, csalárdságainkból. Kívánom azt, ne éljünk vissza Isten szeretetével és türelmével, hanem térjünk Hozzá vissza! ÁMEN!
Megjegyzések