AZ IGAZ EMBER
(Ézsaiás 32:12)
Ézsaiás próféta Istennek olyan szolgája volt, akinek nem volt mindegy az, hogy mi van a népével. Mindannyiszor, amikor Isten üzenetét átadta, úgy látjuk, hogy átélte az üzenet jelentőségét. Egy olyan prófétája volt Istennek, akiben ott lángolt az Isten és népe iránti szeretet. Prófétai szolgálata korántsem volt könnyű, hiszen egy olyan korszakban, és közegben élt, amikor Isten népe elhajlott Urától és Teremtőjétől. A 32 és 33 részben Ézsaiás egy eljövendő ideális állapotra tekint, várakozásteljesen. A körülmények azonban nem sok jóval kecsegtettek. Az önelégült, gondtalan nép szembe kellet, nézzen azzal a ténnyel (32:9-10), hogy a pusztító ellenség, támadásra készül (33:1). A diplomácia kudarcba fulladt, és a nép vezetői tehetetlenekké váltak (33:7-8). Ezékiás király még egy utolsó kétségbeesett erőfeszítést tesz, új adót ír ki a nép fele, mivel a kincstár vagyonával kívánta lefizetni Szanhérib, asszíriai királyt, hogy nehogy seregével megtámadja a zsidó népet. Ennek érdekében még a templom kincstárát is kiürítette, és a templom ajtófélfáiról is levágatta az aranyborítást (2Kir 18:13-16). Szanhérib nem érte be ennyivel, hiszen nem sokkal ez után ugyanis követeket küldött azzal a paranccsal, hogy a zsidók nyissák meg előtte a Jeruzsálem kapuit, s adják meg magukat (2Kir 18:17, 31-32). Ilyen körülmények között kellet, a népnek szembeszülnie az emberi bölcsességre alapozott uralkodás teljes csődjével, és ekkor mutatott rá Ézsaiás próféta arra az egyetlen kiútra, amely még megmentheti a nép jövőjét: az Isten királyságán alapuló kormányzás. Ezékiás király, az asszír válság utolsó órájában tért vissza ehhez a kormányzáshoz (2Kir 19:14-19), Ézsaiás azonban ezekben a fejezetekben már arra a napra tekint, amikor majd a nép és vezetői egyaránt az Úr vezetésére bízzák magukat. Egy olyan korra tekint, amelyben az uralkodó, és a vezérek igazságosan és törvényesen fognak uralkodni.
Az Úr Jézus Krisztus mondta a következőket: „Én vagyok az út, az igazság, és az élet” – János 14:6. Jézus Krisztus életét, beszédét az igazság, tisztaság és teljes bűnnélküliség jellemezte. Nekünk nincs saját igazságunk, hanem csak igazságtalanságunk, amivel nem igazán dicsekedhetünk. Az Úr Jézus Krisztusban azonban, mienk lett az Ő igazsága, és minél közelebb kerülünk Megváltónkhoz, minél bensőségesebb lesz a vele való közösségünk, annál inkább az ő jelleme fog bennünk kiábrázolódni. Ha Ő a mi éltünk, szívünk királya, akkor azt tesszük, amit Ő vár el tőlünk. Olyanok kell legyünk, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, vagyis magát az Urat (Mt 5:6). Ha pedig az Úr Szavából, magától az Urtól merítünk, akkor minket is az igazság kell, jellemezzen, nem pedig az igazságtalanság, szentségtelenség.
AZ IGAZ EMBER - REJTEKHELY. Ézsaiás próféta szerint az igazság szerint uralkodó, vagy élő ember rejtek a szél ellen, patak – folyó a száraz vidéken, és árnyék a szomjúhozó földön. Először tehát az igaz ember a gyengeségben levő ember menedéke kell, hogy legyen. Képzeljük magunk elé a következő esetet. Van egy ember, aki a hurrikán erejű szél kellős közepében találja magát. A szél ereje szinte legyőzhetetlen, és olyan hideg, amely szinte csontjáig hatol. Szinte kifulladásáig harcol, hogy előbbre jusson az úton, és már kezdi lassan feladni a küzdelmet, amikor egy kis barátságos házikóhoz jut, amely menedéket nyújt ennek a küszködőnek. Ilyen az igaz ember. Akiben Isten lakik.
Az élet tele van nagyobbnál, nagyobb viharokkal. A kísértések, mint valami hurrikánok támadnak. Jönnek a próbák, amelyek mint nagy szelek, remegtetik meg hitünk oszlopait. Az igaz ember, azonban mint valami menedék, ott van a vihar és vihar verte ember között. Az Úr eszközöket használt fel arra, hogy embereket mentsen meg az üdvösségre, és ez így van napjainkban is. Embereket, akik nem kímélték az életüket, akik nem kímélték az idejüket, pénzüket, csak azért, hogy legalább egy lelket megmentsenek Krisztusnak. Az Úr embereket használt fel az életünkben akkor, amikor a lépteink már – már egyre nehezebbek voltak. Volt egy bátorító szó, segítő kéz, imádkozó testvér. Az igaz ember, erős az Úrban, aki eszköz lehet a gyenge megerősödésében, aki eszköz lehet a reménytelen ember talpra állásában. Nagy szükség van az ilyen igaz emberekre. Te ilyen ember vagy?
AZ IGAZ EMBER – PATAK, FOLYÓ. A kősziklából víz fakadt Izraelnek a pusztában. Az igaz ember miközben erős az Úrban, szelíd és érzékeny a mások szenvedéseire. Mint patakokban folyó víz a pusztában, olyan kell, legyen az igaz, aki együttérzésével, és jelenlétével a kietlenséget gyönyörűvé tudja változtatni. A bűn mindig felszárítja a szív talaját. A szentségtelen élet mindig magával hozza a romlottságot, és pusztulást, a kietlenséget. Eme romlott világba, Megváltónk eljövetele, olyan volt, mint a pusztában, a sivatagban az életet adó folyó, víz. Jézus Krisztus mondta egyik alkalommal: „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én hozzám, és igyék” – János 7:37. Krisztus az élet vizét adja mindazoknak, akik vágynak erre. Aki azonban ivott az élő vízből, köteles, hogy a többi szomjazónak is segítsen eme drága Kősziklához eljutni.
A bűn mellet a szomorúság is, nagyon sokszor felszárítja az emberi szívet. A csalódás, valami vagy valaki elvesztése, egy sokáig tartó nyomoróság sokszor kiszívja az erőt, a tartást az emberből. Hirtelen a rózsák helyett tövisek törnek elő, és minden, ami addig szép és csodás volt, lassan elszárad és meghal. Az igaz ember, amikor egy ilyen vergődőt lát maga mellett, együttérzésével, Krisztusi szeretetével felelevenítheti. Míg a bánat megkeményíti az embert, addig az együtt érzés megpuhítja az emberi szívet, és attól, akiben Krisztus lakik, élő víznek folyamai ömlenek. Te ilyen ember vagy?
AZ IGAZ EMBER – ÁRNYÉK. Az igaz ember, aki menedék tud lenni a viharba jutottnak, és mélységes szeretetével, felkarolja a szomjazókat, szó szerint vonzza magához az elfáradtakat és gyengéket. Nagyon sokan vannak e zarándokúton, akik elfáradnak és elbátortalanodnak. Az igaz árnyékában az ilyen vándorok meggyógyulnak és megelevenednek. Milyen jól esik egy hűvös árnyék az erős napsütésben! Az árnyékban az ember felélénkül, és új erőre kap. Hasonlóképpen az igaz ember. Az Úrban megerősödött hívő ember karja a megfáradtak felé kell, hogy táruljon, hogy bátorító magaviseletével, szavaival az elfáradtak, meglankadtak, az Úrban újra felálljanak, és még nagyobb elszántsággal menjenek tovább ez úton. Micsoda szolgálat! Te ilyen ember vagy?
Ilyen az igaz ember. Rejtekhely a viharban, folyó a pusztaságban és árnyék a szomjúhozó földön. Azonban csak egy valaki az, akire teljesen igazak ezek az állítások. Az Úr Jézus Krisztusra. Ő az, Aki a zarándok és az őt támadó viharok közé áll, Ő az, Akitől az élet vize származik, és egyedül Ő benne nyer nyugalmat és új erőt az elfáradt zarándok. Nélküle az életünk a veszedelemnek van kitéve, nélküle az élet értelmetlen, hideg és száraz, Nélküle az élet reménytelenség. Ő a mi Menedékünk, Folyónk és Kősziklánk. Miközben pedig mind inkább Hozzá hasonlítunk, úgy leszünk másoknak az, ami számunkra Krisztus.
Valaki megkérdezte Assisi Ferencet, hogy miként képes olyan sokat elvégezni. Ezt válaszolta: „Megmondom, hogyan. Az Úr letekintett a mennyből és így szólt: »Hol találhatom a leggyengébb, legkisebb embert a földön?« Aztán meglátott engem és ezt mondta: »Megtaláltam. Általa munkálkodom, és nem bízza el magát. Meglátja, hogy én csak azért használom őt, mert olyan jelentéktelen. Legyen ez ránk is igaz. Hadd legyünk Isten olyan jelentéktelen szolgái, akik mások életében hasznos eszközök lehetnek. ÁMEN.
Megjegyzések