Isten irgalmából a hétvégét már itthon, Kovásznán tölthettük együtt kislányunkkal. Így egész a család! A vasárnap délelőtti istentiszteleten a 2Mózes 19:20 verséből szolgáltam:
"Leszállt tehát az Úr a Siani-hegyre, a hegy csúcsára, és fölhívta az Úr Mózest a hegy csúcsára. Mózes fölment". Nem ez volt az első alkalom, amikor az Úr a hegyen beszélt Mózessel.
- Szolgálata kezdete és a vége is hegyen történt
- Hegyen látta meg az égő csipkebokrot, ahol Istennel találkozott
- Hegyen kapta meg a tízparancsolatot
- Hegyen kapta meg a Szentsátor építésének pontos adatait.
Tehát, a "hegy" Mózes életében fontos szerepet játszott. Meghatározta egész életét. Ez alkalmak során, Mózes nagyon közeli és különleges közösségben lehetett Istennel. Mindenhol kapcsolatban lehetünk az Úrral. Az iskolában, a munkahelyen, mezőn, vagy éppen a mindennapi vásárolgatások közepette. Jézus Krisztus azonban arra tanította tanítványait, hogy amikor imádkoznak, akkor menjenek be a belső szobájukba. Miért? Elsősorban azért, hogy kizárjanak minden zavaró tényezőt ahhoz, hogy valóban közösségben lehessenek az Úrral. Ahhoz, hogy igazi közösségben legyünk az Atyával el kel csendesednünk, fel kell menni a "hegyre" ahol az Úr vár minket.
Mózes számára a "hegy" először is a kijelentés helyez volt. Amikor az Úr megjelent Mózesnek az égő csipkebokorban a "hegyen" (2Mózes 3), önmagát jelentetti ki Mózesnek. Mózes ott beszélt legelőször az Úrral. Ott ismerte fel az Atyáinak Istenét. Ahhoz, hogy Istent megismerjük, szükséges, hogy legyen olyan időnk és helyünk, akkor félre tudunk vonulni. Meg kell találni a saját "hegyünket", ahol elcsendesedhetünk, ahol az Úr kijelentheti önmagát számunkra. Ezen a hegyen nem csak Isten ismerte fel, hanem felismerte saját magát is. Amikor az Úr parancsára bedugta kezét a kebelébe, és kihúzta az egész keze poklos, leprás lett. Az Úr hatalma mutatkozott meg ebben a cselekedetben. Azonban Mózes az Úr előtt, nem látta már alkalmasnak magát a feladatra, miközben jó néhány évvel ezelőtt önbíráskodásként megölt egy egyiptomi embert. Isten közelségében előjött szívének leprássága. Hasonlóképpen járt Ézsaiás próféta, amikor Isten szentségébe került. Isten szentségében felismerte önmaga szentségtelenségét: Jaj nékem! Amikor Istent felismerjük, és az Ő jelenlétében vagyunk, elkerülhetetlen, hogy Isten tisztasága, és szentsége mellett lehulljon a lepel önmagunk tisztátalanságáról. Az Úr Jézus Krisztushoz kell, olyankor jönnünk, hogy drága vére megtisztítson. Fel kell menjünk Isten hegyére azért, hogy önmagunkat is helyesen lássuk.
Mózes számára a "hegy" az erő helye is volt. Ismerős az a történet, amikor Izrael első harcát az Amálekiták ellen vívta (2Móz 17). Mózes parancsára Józsué ki kellet válasszon hadakozásra alkalmas férfiakat a népből. Mózes felment egy halomra, és kezében Isten pálcája, botja volt, miközben felemelte a kezét az ég fele. Amikor Mózes keze a magasba emelkedett Izrael népe állt győzelemre. Mózes karaja azonban kezdett elfáradni (nem egy félórás harcról lehetett szó), ekkor azonban Áron és Húr emelték Mózes kezét. Izrael népe győzelemre jutott. Isten segítette őket győzelemre. Az imádkozás fontosabb minden szervezkedéseknél. Az imádkozás ereje mindig győzedelmeskedik! Amikor a kezeinket "leeresztjük", akkor az erőtlenség, aggodalmasság, pánik jellemez minket. Akik azonban győzni tudnak a "hegyen" az Úr jelenlétében, azok nem vesztenek a völgyben sem.
Mózes számára, a "hegy" a közössége helye volt. A hegyen az Úr beszélt Mózessel, minden egyes alkalommal. Mózes is beszélt az Úrral. Közösséget gyakorolt Istennel. Ebben a közösségben többet beszélt az Úr, és Mózes válaszolt. Ne azért keressük az Urat, hogy egy kettőre elmondjuk Neki azt ami a szívünket nyomja, ami után rohanunk tovább. Legyünk olyan közösségben Atyánkkal, amikor mi is meghalljuk az Úr szavát. Az imádkozás legfontosabb része nem az amit mi mondunk Istennek, hanem az amit Isten mond nekünk! Ezt nagyon sokszor elfelejtjük. A hegyen Mózes közben is járt. A nép vétkezett az aranyborjúval. Isten haragjában el akarta pusztítani a népet, de Mózes esdekelt az Úr irgalmáért. Közbenjárt a népért, és az Úr haragja elfordult. A "hegyen" közbenjárhatunk testvérinkért, ismerősökért, ismeretlenekért, királyokért, vezetőkért, és még az ellenségeinkért is.
A hegyről azonban az Úr parancsára le is kellet menjen (2Móz 19:21). Jó az Úr jelenlétében lenni. Az Úr azonban használni kíván minket, és engedelmeskednünk kell Neki. Ahhoz, azonban, hogy lent a völgyben elvégezhessünk Urunktól kapott szolgálatainkat, fontos, hogy Isten hívására fel menjünk a saját hegyünkre minden nap, hogy az Úrral legyünk ott közösségben. Ott megismerhetjük az Urat és önmagunkat, ott erőt gyűjthetünk a harcokra, ott közösségünk lehet Atyánkkal és közben járhatunk az emberekért.
Ezek a gondolatok foglalkoztattak és foglalkoztatnak mind máig. Másnap, vagyis hétfőn, a Hargitai Keresztyén Központba volt lelkipásztori közösségi napunk a Székelyföldi lelkipásztorok számára. A délelőtti alkalommal egy nagyon érdekes témával foglalkoztunk: A kézrátételes imádkozással. Ifj. Veress Ernő testvér tartott erről részletes előadást. Ezen a linken el lehet olvasni az előadás vázlatát: http://ernover.blogspot.com/. A délutáni alkalmunkon beszámoltunk dolgainkról, örömeinkről és imatémáinkról. Miután mindenkiért imádkoztunk haza indultunk. Jó volt a hegyen, lenni, de jó mindenhol ahol az Úrral járunk.
Megjegyzések