„És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem” - Zsolt 50:15
Csodálom Isten t bölcsességéért, és türelméért, amellyel gyermekeit, köztünk engem is, neveli. A hét elején találkoztam egy kedves román ajkú testvérrel, aki a múlt héten jött el a gyülekezetünk biblia órájára. Személy szerint ő Vrancea megye egyik községéjéből jött kezelésre, és egy 500 tagú baptista gyülekezet titkára. A lényeg, beszélgetni kezdtünk lelki dolgokról. Beszélgetésünkben előjött a Japánban történt helyzet, és ennek kapcsán az utolsó idők jelei. Ez a testvér egy nagyon fontos gondolatot említett: Ahhoz, hogy a hívő ember e gazdaságilag romlott helyzetben, ami még minden bizonnyal sokkal rosszabbá válik, ne váljon olyanná, aki kész megalkudni bűnnel és világgal, csak azért, hogy a jó létét fenntartsa, már most hozzá kell szokatnia magát a megelégedéshez és ahhoz, hogy egy kicsit a „nadrágszíjat” összébb húzza. Ebben a világban ahol mi hívő
emberek is hozzászoktunk ahhoz, hogy az éléskamráinkban ott sorakozzon a több kiló cukor, liszt, a több liter olaj. Mi hívő emberek, akik sokszor jobban divatozunk a hitetleneknél. Mi lelkipásztorok, kik támogatásokból kocsikat cserélünk, gyűjtögetünk, nyaralunk stb. Mi lesz velünk, ha nem állunk meg e pazarló életvitelben? Mi lesz velünk, ha nem elégszünk meg a mindennapi szükséges dolgokkal, akkor, amikor eljön a „nyomorúság”? Ha most nem tanulunk meg Istentől függni, hogy fogunk akkor rá hagyatkozni, amikor a test próbálja ki követelni a magáét? Ezeken gondolkozva, azt kértem az Úrtól a beszélgetésünk után, hogy segítsen úgy élni, hogy még inkább tőle függjek családommal, és gyülekezettel, körzettel együtt. Tudjátok, Isten komolyan veszi azt, amikor egy ember őszintén kér valamit Tőle. El is kezdett tanítani. Már kedden eljöttem Kovásznáról. Voltam Magyarországon, egy rövid ideig Nagyváradon, és most Kémeren készülök a SZILÁGY BALLAI konferenciára. Az elmúlt néhány napban több minden történt, ami anyagilag érintett. Ahogy Kémerre utaztam ez valahogy rám szakadt a kocsiban, és nem tudtam semmit sem tenni, csak könnyes szemmel elmondani az Úrnak a gondjaimat, bajaimat. (Íme a lelkipásztoroknak is vannak gondjaik és terheik). Ma reggel ezt az üzenetet kaptam Istentől, amint a bejegyzésem elején leírtam, az 50-ik zsoltárból. Megértettem. Isten azt akarja, hogy Hozzá kiáltsak. Ő abban gyönyörködik, amikor a gyermekein segíthet. Isten gondviselése a saját Nevére hoz dicsőséget. Tőle kell, függjek. Ő az én örökségem. Erre az üzenetre, ígéretre állok, és várom az Urat. Jó az Úr sajtójában lenni, még akkor is, ha az fájdalmas.
Csodálom Isten t bölcsességéért, és türelméért, amellyel gyermekeit, köztünk engem is, neveli. A hét elején találkoztam egy kedves román ajkú testvérrel, aki a múlt héten jött el a gyülekezetünk biblia órájára. Személy szerint ő Vrancea megye egyik községéjéből jött kezelésre, és egy 500 tagú baptista gyülekezet titkára. A lényeg, beszélgetni kezdtünk lelki dolgokról. Beszélgetésünkben előjött a Japánban történt helyzet, és ennek kapcsán az utolsó idők jelei. Ez a testvér egy nagyon fontos gondolatot említett: Ahhoz, hogy a hívő ember e gazdaságilag romlott helyzetben, ami még minden bizonnyal sokkal rosszabbá válik, ne váljon olyanná, aki kész megalkudni bűnnel és világgal, csak azért, hogy a jó létét fenntartsa, már most hozzá kell szokatnia magát a megelégedéshez és ahhoz, hogy egy kicsit a „nadrágszíjat” összébb húzza. Ebben a világban ahol mi hívő
emberek is hozzászoktunk ahhoz, hogy az éléskamráinkban ott sorakozzon a több kiló cukor, liszt, a több liter olaj. Mi hívő emberek, akik sokszor jobban divatozunk a hitetleneknél. Mi lelkipásztorok, kik támogatásokból kocsikat cserélünk, gyűjtögetünk, nyaralunk stb. Mi lesz velünk, ha nem állunk meg e pazarló életvitelben? Mi lesz velünk, ha nem elégszünk meg a mindennapi szükséges dolgokkal, akkor, amikor eljön a „nyomorúság”? Ha most nem tanulunk meg Istentől függni, hogy fogunk akkor rá hagyatkozni, amikor a test próbálja ki követelni a magáét? Ezeken gondolkozva, azt kértem az Úrtól a beszélgetésünk után, hogy segítsen úgy élni, hogy még inkább tőle függjek családommal, és gyülekezettel, körzettel együtt. Tudjátok, Isten komolyan veszi azt, amikor egy ember őszintén kér valamit Tőle. El is kezdett tanítani. Már kedden eljöttem Kovásznáról. Voltam Magyarországon, egy rövid ideig Nagyváradon, és most Kémeren készülök a SZILÁGY BALLAI konferenciára. Az elmúlt néhány napban több minden történt, ami anyagilag érintett. Ahogy Kémerre utaztam ez valahogy rám szakadt a kocsiban, és nem tudtam semmit sem tenni, csak könnyes szemmel elmondani az Úrnak a gondjaimat, bajaimat. (Íme a lelkipásztoroknak is vannak gondjaik és terheik). Ma reggel ezt az üzenetet kaptam Istentől, amint a bejegyzésem elején leírtam, az 50-ik zsoltárból. Megértettem. Isten azt akarja, hogy Hozzá kiáltsak. Ő abban gyönyörködik, amikor a gyermekein segíthet. Isten gondviselése a saját Nevére hoz dicsőséget. Tőle kell, függjek. Ő az én örökségem. Erre az üzenetre, ígéretre állok, és várom az Urat. Jó az Úr sajtójában lenni, még akkor is, ha az fájdalmas.
Megjegyzések