ELÉG A KÖRBE-KÖRBE JÁRÁSBÓL
(5Móz 2:3)
Izrael vándorlása Egyiptomból egész a Kánaán földjéig nagyjából 40 évig tartott. Miért? Talán olyan hosszú lett volna a fizikai távolság? Ha egy kicsit utána járunk és számítgatunk a következő eredményre jutunk. Durván, a Veress tenger átkelésétől egészen Kánaán földjéig 750 km körül lehetett (egy kicsivel több vagy kevesebb). Ha egy nap csak három km tettek volna meg, akkor is nyugodtan kevesebb mint egy év alatt eljutottak volna a megígért földre. Ehelyett az utazásuk 40 évbe telt. Nem a fizikai távolság miatt. Egy kicsit utána olvasva a pusztai vándorlás történetének, megtudhatjuk, hogy miután Isten átadta a törvényt a népének, elég hamar elértek Kánaán földjéhez. Azonban a 12 kémből, akik előre mentek kikémlelni az elfoglalandó területet, csupán csak 2 volt azon az állásponton, hogy bátran induljanak el, mert Istennel képesek lesznek elfoglalni Kánaán földjét. A nép inkább hallgatott a tíz kém szavára és nem foglalták el a földet. Isten meg haragudott a népre. A nép válasza a bűnbánat, és a rögtönzött akarat arra nézve, hogy mégis csak elfoglalják Kánaán földjét. Az Úr azonban intette őket arra, hogy mást már jobb lesz ha veszteg maradnak, mert nem fog nekik győzelmet adni a csatában. A nép nem hallgatott Istenre, és elindultak a harcba. Az Emoresusok megkergették Izrael népét, és vagdalták ott ahol csak tudták. Ezután jött a 38 éves körbe-körbe való járás. Tulajdonképpen az a rész amelyet újból és újból körbe jártak csupán kb. 400 km hosszúságát ölel fel. Feltevődik a kérdés, hogy miért kerülgették azt a helyet 38 éven keresztül?
Isten az Ő végtelen kegyelméből megszabadított bűnünk Egyiptomából, népe közzé számláltattunk, örök életet nyertünk. Egy dicső cél lobog előttünk, éspedig az, hogy olyanokká, jobban mondva Hozzá, vagyis az Úr Jézus Krisztushoz hasonlóvá váljon az életünk. Ennek ellenére mégis úgy látjuk, ha a lelki, szellemi életünkkel egy kicsit foglalkozunk, hogy eltelnek az évek felettünk és mintha mi is körbe és körbe járnánk, anélkül, hogy előre haladnánk a szellemi növekedésben. Pál apostol a Korinthusi gyülekezetnek írt első levelében szomorúan beszélt arról, hogy sokan még most is lelkileg közülük olyanok mint egy csecsemő. Még mindig tejnek italával kellet őket táplálni. A Zsidókhoz írt levélben a szerző nagyon hasonló igazságról beszélt címzettjeivel szembe, amikor a következőket írta: "Mert noha ez idő szerint tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek kezdő elemeire tanítson valaki titeket; és olyanok lettetek, a kiknek tejre van szükségetek és nem kemény eledelre" (Zsidók 5:12). Eltelt az életünkből 35, 25, 15, 5 vagy az Úr tudja mennyi év. Már mi kellene eszközök legyünk abban, hogy másokat Krisztushoz vezessünk, másoknak segítsünk a lelki növekedésben, hogy másokat erősítsünk. Azonban még mindig egyhelyben topogunk szellemileg, és nem sokat jutottunk talán előre? Ez történt Izrael népével is. Mi volt ennek a kiváltó oka? Mi lehet a mi körbe-körbe járásunknak az oka? Ennek a kérdésnek megválaszolásához segítségül veszem az első szakaszt is. Ugyanakkor tudom, hogy nem lehet erre egy teljes választ adni, de a következő igazságok engem igencsak elgondolkoztattak. Tehát következzenek az okok.
1. Nem akarom azt amit Isten. Az 5Móz 1:26 versben Mózes arról számol be, hogy a nép egyszerűen nem akart bemenni arra a földre amit Isten készített elő számukra. Ott voltak, mondhatni egy lépésre, és bizonyos okok miatt nem akartak tovább haladni. Most nem az okokról beszélünk, nem is azok a lényegesek, hanem az, hogy a nép fellázadt az Isten akarata ellen, az ellen Aki őket megmentette csodálatos módon. Egy olyan magatartást vettek fel, ami párosult a makacssággal, engedetlenséggel.
Ez egy ok lehet a mi életünkben, melynek következményeképpen nem jutunk előre szellemileg Isten útján. Elképzelhető, hogy tudod mit várna el Isten tőled. Tudod, hogy kellene éljél, de te egyszerűen nem akarod. Az okokat nem tudom, de lehet, hogy amit Isten kér az nem egyezik a te elképzeléseddel, vagy talán túl nagy áldozat lenne. A lényeg, hogy nem engedelmeskedsz Isten parancsának. Ha ilyen engedetlen életet élünk Urunkkal szemben, akkor nincs mit csodálkozzunk azon, hogy magunk, problémáink, nyomorúságaink körül forgolódunk állandóan, és nem jutunk előre a lelki növekedésben.
2. Zúgolódom Isten ellen. A 27 versben olvashatunk arról, hogy a nép zúgolódott a helyzet ellene amiben voltak. „Hát azért hozott ki minket Isten, hogy most elpusztuljunk a harcban?”. Isten nem ígérte a népnek azt, hogy semmit nem kell annak érdekében tegyenek, hogy elfoglalják a megígért földet. A nép viszont úgy gondolhatta hogy ha már van egy Istenük, akkor Ő kényelmessé teszi az életünket és életkörülményünket. Most azonban össze kellet volna szedjék magukat, és Isten parancsára hallgatva előre kellet volna menniük. Ez már nem ízlett nekik.
Sokan úgy gondolják, hogy ha valaki Krisztus megváltott gyermekévé válik, akkor nem lesz beteg soha, akkor nem lesznek problémái, akkor nem lesz anyagi gondja és lehetne még sorolni. Krisztus ezt soha nem ígérte, azt viszont igen, hogy velünk lesz. Ha pedig Isten velünk van, akkor ki, és mi lehet ellenünk? Ezt azonban nagyon gyakran elfelejtjük, és ahogy egy kicsit a „cipő szorítani” kezd, azonnal zúgolódunk a helyzet, jobban mondva Isten ellen, ami megakadályozza lelki értelemben a tovább haladást, növekedést.
3. Félelem van a szívemben. A 29 versből, Mózes bátorításából, megtudhatjuk, hogy a nép félt az ellenségtől. A 12 kémből, tíz kém szomorú, negatív híreket hozott. Nagyobb és szálasabb nálunk az a nép, városaik nagyok, és falaik az égig érnek, sőt még Anák-fiakat is láttunk ott" (28v). Megijedt a nép. Elkezdtek remegni, és feladták a harcot mielőtt elkezdték volna. Hiába volt mellettük az egek Ura, az Istenek Istene, ők a probléma nagyságára tekintettek és féltek.
A mi szívünkben is ott lehet a félelem. Félünk attól az újtól amit Isten akar nekünk adni, mivel nem ismerjük. Félünk szolgálni, mert mi lesz ha minket is elkezdenek kritizálni. Félünk megvallani hitünket, mert mi lesz ha lenéznek minket. Nem arról van szó, hogy az ember nem érezhet félelmet. A bátor ember nem az aki nem fél, hanem az aki a félelme ellenére mégis előre megy. A gyávák megállnak, elfutnak, és körbe-körbe forognak maguk és életük körül. A gyávák nem örökölik Isten országát.
4. Nem hiszek Istennek. Ezt olvashatjuk a 32 versben: „Mindazáltal nem hivétek az Úrnak, a ti Isteneteknek”. Ehhez nem kell sok kommentált fűzzek. Elgondolkoztató azonban a viselkedésük. Nem olyan régen éltek át egy csodálatos eseményt, a szabadulás élményét, a tenger ketté választását. Most mégis is hitetlenkednek Istennek szemben. Rá tudom-e teljesen bízni életemet Istenre? Ha nem, akkor nem merek elindulni szavára, és akkor csak körbe-körbe forgok, de nem jutok előre egy centit sem.
5. A magam módján élem a hívő életet. Miután a nép engedetlenkedett, Isten haragra gerjedt. Megígérte a népnek, hogy az-az engedetlen nemzedék meg fog halni mielőtt bejutnának Kánaánba. Kivéve Józsuét és Kálebet. A nép Isten ítéletét hallva megszomorodott és magukban ezt mondták: „Vétkeztünk. Most menjünk és mégis küzdjünk meg a földért!”. Isten figyelmeztette, hogy ne menjenek fel a harcba, mert most Ő nem lesz velük. De a nép, úgy gondolta, hogy a maguk ereje révén kijavítják a hibát. Sajnos ez nem sikerült. Csúnya vereséget szenvedtek.
Talán előttünk, és bennünk is világossá vált vagy válik, hogy volt eset amikor nem követtük Isten parancsát. Lehet, hogy tapasztaljuk azt, hogy az életünkben nincs minden rendben. Tudjuk, hogy hol van a hiba. Megpróbáljuk emberi eszközökkel, vallásos élettel helyre hozni. Isten figyelmeztet, hogy ez nem elég, de mi csak tesszük, és végül be kell, hogy lássuk, nincs rajta Isten áldása. Az önfejűség meggátol abban, hogy előre menjek a lelki életemben.
Néhány akadályt láthattunk meg azzal kapcsolatban, hogy mi vezette a népet arra, hogy életük jó részében csak körbe-körbe jártak anélkül, hogy eljutottak volna oda, ahová Isten akarta őket bevinni. Mi lett ennek a következménye? Egyszerűen azt lehet mondani, hogy halál. 38 év alatt meghaltak azok, akik nem akartak bemenni a Kánaánban, azok, akik zúgolódtak Isten ellen, azok akik gyávák és hitetlenek voltak, azok, akik önfejűen próbálták megoldani a problémájukat. Az önző, magunk, vágyaink, érzéseink körüli forgolódásunk velünk is ezt tehetik szellemileg. Mire hív most Isten? Arra, hogy most már elég ebből az életből. Meg kell fordulni, meg kell térni, és előre kell menni Istennel. Ez a mi hívatásunk, erre szólít fel minket Isten. Engedelmeskedjünk Neki!
Megjegyzések