Hívőnek lenni, vagy nem lenni...

"A ki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és a ki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és a ki igaz, legyen igaz ezután is; és a ki szent, szenteltessék meg ezután is" (Jelenések 22:11).

Az utóbbi hetekben nem jutottam, úgy a számítógépem elé, hogy tudtam volna időt szánni nyugodtan az internetes naplóm tovább vezetésére. Sok gondolat forog bennem. Ezek közül próbálok megosztani egyet. A fent idézett igeverset nem kívánom magyarázni. Nem exegetikai tanulmányt kívánok folytatni. Inkább arra szeretnék utalni, hogy sajnos nagyon sokan a hívő emberek közül kettős életet próbálnak élni. Megdöbbent, jobban mondva elszomorít, amikor egy "hívő" ember jelleme, hétköznapi viselkedése, beszéde köszönő viszonyban sincs Krisztussal. Próbál egy kicsit Krisztusnak is élni, azonban az igazságtalanság, fertelmesség is igen vonzó számára. Próbálok azon gondolkodni, hogy mi a jó ebben a fajta életben? Egyáltalán élet az ilyen? Tovább folytatva a gondolat menetet, egy IGAZI, ÚJJÁSZÜLETETT hívő ember élhet-e így? Hol az emberekben a gerincesség? 

Eszembe jut Józsué története, vagy inkább esete, amikor a következőket mondta: " Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak: válaszszatok magatoknak még ma, a kit szolgáljatok; akár azokat az isteneket, a kiknek a ti atyáitok szolgáltak, a míg túl valának a folyóvizen, akár az Emoreusok isteneit, a kiknek földjén lakoztok: én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk" (Józs 24:15). Józsué ezeket a szavakat, és még sok mást is Síkembe szólta Izrael népének füle hallatára. Józsuéban látok egy fajta eltökélést, határozott döntést. Döntésre hívja a népet is: válasszatok! Válasszatok magatoknak még ma. Mi között kellett válasszon a nép? Isten és a hamis istenek között. Mai nyelvre lefordítva Krisztus és a világ között. Ne felejtsük el, hogy Isten népe lett erre a választásra felszólítva. Az a nép akivel az egek Ura kötött szövetséget. Az a nép akiről Isten csodálatos módon gondoskodott. Az a nép aki egy szó nélkül kellet volna Istent kövesse mindenben. Ennek a népnek a szíve sokszor elhajlott Istentől. Ma hány hívő embernek a szíve  van elhajolva Krisztustól? Ó de szomorú az, hogy az ember akiért Krisztus a saját vérét áldozta semmibe veszi ezt a nagy áldozatot. Szívet tépő fájdalom az, amikor egy olyan ember, aki valamikor eldöntötte a szívében Krisztust követve, hogy nincs vissza út, most a világ vonzásának engedve egyre inkább eltávolodik a Megváltótól? Eltelnek hosszú évek és megszokják az ilyen lágymeleg 'hívő" életet. 

Eszembe jut az Úr üzenete a Laodiczeai gyülekezetnek: "Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból. Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen" (Jelenések 3:15-17). Krisztus előtt nem kedves a lágymeleg, ide-oda sántikáló hívő élet. Az ilyen keresztyének ezt az életet tartják normális hívő életnek, miközben nem ismerik fel, hogy nagyon betegek. Mindemellett jó lenne ha végre az ember el döntené, hogy mit akar? Azon gondolkodom, hogy ha a jelen időben állítanánk a gyülekezeteink tagjait hasonló választás elé, amely elé elé állította Józsué a népet, vajon hányan mondanák azt ki határozottan, vég érvényesen, hogy mától kezdve ÉN ÉS AZ ÉN HÁZAM NÉPE AZ URAT FOGJUK SZOLGÁLNI! Hány lennének olyanok, akik vállalnák igazán a keskeny utat, az igazi hívő életet velejáróival együtt? Van egy olyan érzésem, hogy kevesen lennének azok, akik Krisztus feltételeivel tovább maradnának a gyülekezetekben. 

Tudom, hogy Isten képes az ilyen állapotból kimozdítani az embert. A szívemben az a kérés fogalmazódik meg Isten felé, hogy minél hamarabb jöjjön el az-az idő, amikor az Ő népe között, akik mocsokban, kétszínűségben élnek, végre ismerjék fel valós állapotukat, és térjenek meg abból . Az igazságosak pedig, hadd haladnának  még buzgóbban a szentség útján az Úr dicsőségére.