A választások margójára: Melyik oldalon vagy?

Melyik oldalon vagy?

Spurgeon C.H. Prédikációja

„Megálla Mózes a tábor kapujában és monda: Aki az Úré, jöjjön ide hozzám!“ 2Mózes 32, 26.

Ma, a képviselőválasztások előestéjén, mikor a választási szenvedélyek szinte a legmagasabb fokra szálltak fel, valószínűleg egyikőtök sem kerülte el azt, hogy megkérdezték, kinek a pártján vagy melyik oldalon van? Lelkesedéssel, a győzelem reményével van eltelve minden párt és mindenféle állású és osztályú férfiak élénk érdeklődéssel kísérik és fejtegetik a bekövetkezhető esélyeket. Mivel azonban ma az Úr napja van, remélem, hogy félre teszitek a mai napra a politikai dolgokat és meghallgatjátok, amint egy sokkal fontosabb kérdéssel állok elétek, még pedig azzal, hogy: „Ki van az Úr pártján?“ Vajha adná az Úr kegyelmét, hogy becsületes választ adjunk e kérdésre és hogy ez a válasz így hangozzék: „Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek téged!“ Bárcsak ezren meg ezren mondanák azt, amit Amásai, a harmincak fejedelme mondott Dávidnak: „Óh Dávid, tieid vagyunk és teveled leszünk Isai fiai!“

Mielőtt eme kiváló fontosságú személyes és egyúttal praktikus kérdésen túlhaladnék, engedjétek meg, hogy arra a férfiúra emlékeztesselek benneteket, aki e szavakat mondta. A kérdést Mózes állította fel: „Ki van az Úr mellett? “Felállította pedig a kérdést akkor, mikor a bűn orgiákat ült, mikor leghatalmasabb mérvben dúlt az izráeliták táborában. Milyen megnyugtató tudat, milyen édes érzés tudni azt, hogy Mózes akkor teljesen egyedül állt ott, mint a Jehova egyetlen harcosa és mégis felszólította a népet, hogy hagyja ott a bálványt és jöjjön az Úrhoz. Saját testvére is nemcsak, hogy ott hagyta, hanem még eszközévé is vált az aranyborjú készítésének; ama hetven vén közül, akiknek ki kellett volna tartaniok mellette, egyetlen egy sem volt mellette; tehát hadnagyát, Józsuát kivéve, egyedül, teljesen egyedül állt ama nép között, amely érzéki élvezeteiben és fanatikus bálványimádásaiban teljesen részeg volt A feladat súlya óriási módon megnövekedett. És ennek dadára anélkül, hogy törődött volna személyes biztonságával, ahelyett, hogy elmeneküli volna az Istentől elfordult nép közül, bátran és elszántan felborította az aranyborjút, porrá zúzta és a port beleszórta ama folyó vizébe, amelyből a nép iszik. Megszégyenítette őket, megvetését arcukba vágta és félelem nélkül járt köztük, magasan, úgy, mint amily magasan jár a pásztor nyája között. Csodálkoztok úgy-e bátorságán, elámul- tok rendkívüli hősiségén és azt kérdezitek, mi a titka eme megfoghatatlan nagy hatalomnak. Mózes méltósággal tette ezt, királyi méltósággal, sokkal nagyobb méltósággal, mint amilyenhez születés vagy rang útján jut az ember. Nem tudjátok, hogy honnan eredt ez óriási méltóság? Onnan, hogy negyven napig egyedül csak az Úrnál volt, már pedig mennyei társaság hatalmassá és erőssé teszi az embert. Élvezte az Úr társaságát, szemtől-szembe beszélt az Úrral, úgy, mint az ember a barátjával beszél és ugyebár nem hihető, hogy félt volna az emberektől akkor, mikor kevéssel előbb személyesen látta az Istent? Látta a Leg- felségesebbet, látta az 0 elképzelhetetlen dicsőségét és mikor lejött és látta az emberek aránytalan kicsinységét és kicsinységük dacára vakmerőségüket, hogy egy borjúnak adták az Urat megillető dicséretet, akkor haragja kitört és ez a kitörés olyan jogos és igaz volt, hogy mindnyájan remegtek és félelem szállta meg lelkűket.

Ah, Mózes bámulatosan nagy és mégis alázatos szívű ember volt. Addig könyörgött az Úrnak, hogy távoztassa el haragját eme hitetlen és parázna néptől, míg az Úr megkönyörült és megtörtént a csoda, hogy Mózes a hitéből kifolyólag, megmásította az Úr szándékát. Mert afelől legyetek biztosak kedveseim, hogy akinek befolyása van Istennél, annak hatalma van az emberek fölött. Ha befolyásunk van Istennél az emberekért, úgy befolyásunk van az embereknél is Istenért. Mert micsoda aránytalanság: uralkodni az emberek fölött akkor, mikor imánkkal a mennyet is uraljuk?

Mózes úgy állt ott a nép között, mint egy egyszerű gránátszikla a vihar által felkorbácsolt tengerben. A nép háborgása tombolt körülötte, de ő erősen és tántoríthatatlanul állt az Úr mellett. Bátran és őszintén állt az igazság mellett és ez az erős viselkedése adott létjogosultságot az általa hozott vallási törvényeknek. Azok, akik még ragaszkodtak a Jehovához, de a fellázadt nép elől elrejtőztek, azok most mind egybegyűltek az ő hívására és ez a hívás mentette meg az egész ügyet. A történelemben előfordult már nem egyszer, sem kétszer, hogy egy elveszendőnek indult dolgot egy ember mentett meg és ugyanúgy tett itt is Mózes. Egy egyszerű ember, kiben az Isten szelleme lakozott, éléje vetette magát a fellázadt nép indulatjának és nemcsak, hogy megállította a zajló áradatót, hanem hatalmas erővel az ellenkező irányba terelte azt. De Mózes az Isten erejével volt felövedezve és megtanulta, hogy miként kell a magasban időzni és így aztán hite által lett bátor és erős vezetője a népnek. Testvéreim, nekünk ma olyan férfiakra és olyan asszonyokra vart szükségünk, akiknek erős, biztos hitalapjuk, akiknek tündöklő szellemük és határozott akaratuk van. Olyanokra van szükségünk, akik tudják, hogy mi az igazság és akik megállnak az igazság mellett még akkor is, ha szinte az életük függ ettől. Szükségünk van olyan férfiakra, — nem egyre vagy kettőre — akik, ha valahol megvetik lábukat, nem mozdulnak meg onnan és nem is engedik magukat megmozdíttatani, jöjjön bármi is ellenük. Ha egyesek közületek arra törekszenek, hogy családjukat irányítsák és a velük összeköttetésben állókat befolyásolják, akkor szükséges, hogy határozott lelkierővel bírjanak és — úgy, mint Mózes — sokat légynek egyedül az Úrral, akitől nyerik majd a szilárdságot. Álljatok e hitetlen világ elé olyan arccal, amelyről az Isten fényessége tündököl. Az összeköttetés a mennyel kell, hogy olyan erőt öntsön belétek, melyet a világ le nem győzhet, hanem ti győzitek meg ezzel a világot.

Ennyit Mózesről. Vajha az Isten mindnyájunkat hasonlatossá tenne •hozzá. Foglalkozzunk most azzal a kérdései és egyben paranccsal, amelyet ő intézett a néphez: „Aki az Úré jöjjön ide hozzám! “. Három fontos pontot látok meg itten. Az első a határozottság, -A férfinak Úrhoz kell jönnie. A másik pont nyílt vallomás: „...az jöjjön ide hozzám! “. Vagyis aki az Úrhoz jött, az ne rejtőzzék el gyorsan vissza a sátrába, hanem induljon az ellenség ellen. A harmadik pont pedig odaadás, tehát hogy azok, akik az Úréi, jöjjenek mind Mózeshez, cselekedjék az Úr akaratát és harcoljanak az Úrért, bátran szembe szállva minden veszéllyel.

Foglalkozzunk most tehát az Úr mellett való határozott megállással. Ez a határozottság a legnagyobb és legértékesebb dologra vonatkozik, amely valaha ember elé került. Két tábor áll itt egymással szemben, Isten és a sátán, igazság és hazugság, meg szentség és a tisztátalanság. Ki melyik oldalon van? Ha látok egy embert, amint tanácstalanul áll e két tábor között és önmagához intézi e kérdést: „Melyiknek adjam e kettő közül a szívemet? Melyiknek engedelmeskedjem ezek közül? “, — akkor úgy érzem, hogy ez a férfi oly helyen időzik, amely egyenlő mértékben adja az üdvöt és a kárhozatot, mert amit itt választ, azt nyeri majd meg az örökkévalóságban; vagy a mennyet összes dicsőségével, vagy pedig a poklot összes iszonyatosságaival. Aszerint, amint egy ember Istent vagy Isten ellenségeit választja, aszerint vagy angyalok társaságában, vagy pedig az ördögök szövetségében időzik majd az örökkévalóságban. Vagy az lesz a része, hogy fehér ruhában örök dícsénekeket zenghet a mennyei karokkal, vagy pedig, hogy tompa sötétségben hallassa majd soha meg nem szűnő fájdalom- és panaszkiáltásait. Ezért tehát látható, hogy mily óriási fontosságú az, ha egy ember elé ezt a kérdést állítják: „Az Úr mellett állsz, vagy pedig ellene törsz? “. Minden más dolgot vegyetek úgy fontolóra, amint azt megérdemeli, ebben az esetben azonban a legodaadóbb figyelmet és a legnagyobb fontosságot tulajdonítsátok a felvetett dolognak; az értelmet és a belátást egyaránt csoportosítani kell, nyugodtsággal és megfontoltsággal, de egyben tisztelettel, úgy, hogy abban az esetben, ha választottatok az Isten kegyelmének vezérlete mellett, ennél a választásnál az idők végéig megállhassatok. Vannak itt olyanok, kik ebben a kérdésben még nem határoztak, még nem adták meg a feleletet? Ha ez a kérdés menne sorról-sorra: „Ki van az Úr mellett? “— akadnának-e még itt olyanok, akik kénytelenek volnának így felelni: „Még nem határoztam ebben a dologban “? Vigyázzatok, mert jön az idő, amikor már szívesen határozna, de már elkésett tőle; mert hiszen rettenetes dolog az, ha egy ember, — amint az előbb is említettem — ott áll a középen Isten és az ördög, Krisztus és a Baál, a menny és a pokol között; mert, ha ott áll a középen, akkor jobban mondva néma kettő között, hanem már a rosszabbnál van, akár van róla tudomása, akár nincs. Jézus azt mondja az ilyenre vonatkozólag: „Aki nincs velem, ellenem van és aki velem együtt nem takar, az tékozol “.

Ezt a fontos döntést, vagyis ezt a határozatot minél előbb megtesszük, annál jobb. A dolog nem olyan, hogy soká hagyhatjuk függőben, vagy sokáig elvárhatunk vele. Ah, vajha az ifjúság jobban foglalkoznék ezzel a dologgal és nem töltené el élete legszebb részét függőben a két ellentét között. Mikor Agesilus a régi Macedónia határaihoz ért, ott ezt a rövid, de velős felírást találta: „Hogyan jössz: mint barát vagy mint ellenség?“ A férfiak így szóltak: „Várjatok egy kissé, előbb megvetjük a dolgot!“ A felelet az volt: „Hát csak tanácskozzatok nyugodtan, de mi azalatt tovább megyünk!“ Boldog az az ifjú, aki képes azt mondani: „Míg ti csak megfontoljátok a dolgot, azalatt én már határoztam; míg ti itt haboztok, azalatt én már előhaladtam és átadtam szívemet az Úrnak; míg £ a bekövetkezhető helyzeteket latolgatjátok, azalatt én már harcoltam es a bűnt, halált meg a poklot legyőztem; és míg ti a leendő költségeket, meg károkat számítgatjátok, addig én a Krisztus gyalázatját a világ összes kincseinél többre becsülöm“. Boldog az, aki nem halasztgatja a döntést, hanem azonnal határoz ebben a dologban, aki kihúzza kardját hüvelyéből, a hüvelyt pedig eldobja, hogy soha többé vissza ne tegye a fegyvert, hogy soha fegyverszünetet ne kössön, hanem mindig harcban álljon ellensége, a bűn ellen. Ez egy olyan ügy kedves barátom, amelynél a döntést nem halasztgathatod, mert a halál folyton a hátad mögött ólálkodik és az örökkévalóság bármikor megkezdődhetik. Ne várj tehát semmit, te ifjú férfi Vagy fiatal leány. Minden elmúlt óra bizonyosabbá teszi, hogy a választásod balga, ha nem döntesz azonnal. A halogatás veszélyes jelenség, mert azt mutatja, hogy benned van a könnyelműség betegségének a csírája. Óvakodjál attól, hogy valamilyen módon várakozó légy, aki csak lóg, lóg, lóg mindaddig, míg teljesen nyomorék nem lesz és azután már soha többé az Úr hadseregével lépést nem tarthat. Ah, bárcsak az Isten Lelke mindenkit úgy tudna befolyásolni, hogy a döntést ne halogassa tovább!

Ennek a határozatnak, ennek a döntésnek azért van nagy fontossága, mert az életben előforduló minden egyes döntést óriási mérvben befolyásolhat. Ha az Isten kegyelme képessé tesz arra, hogy azt mondjam: „Én az Ur mellé állok és azt akarom, hogy a nevem fel legyen tüntetve azok között, kik Ő érte harcolnak, “— akkor e naptól kezdve minden előtűnő kérdés ennek a határozottságnak a befolyásaként lesz megtekintve. E naptól kezdve szeretitek és tisztelitek az igazságot, még ha rongyokban jár is és gyűlölitek a hazugságot, öltözzék bár selymekbe, bíborba és legyen bár a föld legmagasabb polcain, mégis megvetéstek fogja sújtani.

Ha az Ur mellé álltok, akkor minden olyan dolog vagy ügy, amely helyes és igaz, bennetek őszinte barátra lel. Sohasem lehettek pártfogói az igazságnak, elnyomásnak, igazságtalanságnak vagy a háborúnak, mert akiben az Isten Lelke van, az a mértékletességnek, igazságnak és a békének a pártfogója. Aki az Isten mellett áll, az a szó legnagyobb és legtisztább jelentőségében az emberieség mellett áll. Az emberiség javáért, jólétéért akkor munkálódunk legjobban, mikor az Isten dolgait tesszük. Én imádkozom azért, hogy a jámborságunk annyira gyakorlatias legyen, hogy azt minden egyes dolgainkba bevihessük, éreztessük. Nem szeretem azt a vallásosságot, amely csak a templomban fejlődik, amely vasárnap magasztos, míg máskor pedig lompos. Hasonlít egy templomszolgához, aki vasárnap fényes és díszgombos ruháit ölti magára, de ha elmúlt az Istentisztelet, ismét csak oly piszkos, mint azelőtt volt. Mutassátok meg nekem azt az istenfélelmet, amely otthon, az irodában vagy a műhelyben elfoglalja az őt megillető helyet. Az igazi vallásosságnak egyformán van létjogosultsága úgy a falun, mint a városban, az utcán úgy, mint a piacon vagy a vásáron, mert mindennek, amivel az ember érintkezésbe jön, bizonyos színt és ízt ad. Az igazi vallásosságot megtalálhatjátok ott, ahol akarjátok és mindig a jó oldalon, azaz az Ur mellett. A Jézus követője az Ur mellé áll és bár ez a lépés egy bizonyos ideig népszerűtlenséget okoz, mégis ez a hely az, amely megfelel a törvénynek és az Isten kívánságainak. Lássatok tehát hozzá, hogy ezt a döntést mihamarább megtegyétek, tekintettel az Isten kegyelmére és hogy így ez a döntés képes legyen egész életetekre kihatni és jellemeteket helyesen kifejleszteni.

Ennél a döntésnél azután nem szabad, hogy akadályok vagy nehézségek kerekedjenek. Az ember helyesen csak az Isten mellett dönthet, mert O teremtette őt. Vagy van-e bennetek annyi vakmerőség, hogy az ellen támadtok, aki képes volt alkotni benneteket, de aki arra is képes, hogy szétmorzsoljon egy szempillantás alatt? Lehetséges-e, hogy egy másik oldalra, valahova máshoz álljunk, holott O a mi Urunk és Szabadítónk, aki vérével váltott meg bennünket? Lehetséges-e, hogy mi Vele ellenkezzünk, holott 0 gondoskodik rólunk minden napon és az Ő kezében van a mi életünk? A mi viszonyunk Istennel szemben nem lehet ellenkező és különösen nem lehet akkor, ha a Vele szemben fennálló kötelességeinkre gondolunk. Istennel szemben nemcsak a létezésünkért kell hálásaknak lennünk, hanem mindazon jótéteményekért, amelyeket már élveztünk és amelyeket a jövőben még élvezni fogunk. Vagy nem kell-e egy embernek a barátja és hozzá a legjobb barátja mellett állnia? Gondoljunk csak arra a felelősségre, amely a sok elvett javakért terhel bennünket és egy pillanat alatt meglátjuk, hogy melyik oldalra kell mennünk és hogy hol kell állnunk. Egy felvilágosodott ember részére nem okozhat nehézséget így felelni: „Én feltétlenül az igazság mellett vagyok! “— és mivel az Isten igazság, tehát az Isten mellett. Az Úr pártján lenni az egyedüli helyes és üdvös választás és ez a párt az, amely végre is majd diadalmaskodni fog és amely párton a szent angyalok és a tökéletes lelkek megtalálhatók.

Ki akarja az időt hiábavaló fejtegetésekkel eltölteni, ha a cél világos és az út tiszta? És ennek dacára — szomorú, de igaz — hogy bűnös természetünk miatt nem vagyunk gyorsak a becsületes, őszinte és gyakorlatias döntés meghozatalában. Soha többé nem kerülhetünk majd ebbé az állapotba, hacsak a Szentlélek be nem folyásolja kedélyünket és bűnös kedvteléseinktől meg nem szabadít. Vajha az Isten Lelke úgy tudna befolyásolni, hogy az Úr táborát választanok, ha ez mindjárt nem is szolgál saját énünk javára, de mindenesetre a leghelyesebb. Az emberek nagy többsége csak a saját javát hajszolja. „Melyik út felel meg legjobban az én érdekeimnek? Melyik hozza a legtöbb hasznot, a legnagyobb tiszteletet vagy a legteljesebb nyugalmat? “— ezt kérdi jóformán mindenki. Aki azonban az Isten táborát választotta, az nem fektet súlyt ily alacsony, önző tekintetekre és nem nézi azt, ami haszonnal jár, hanem azt, ami helyes és igaz.

Hányán vannak azután olyanok, akiket befolyásol az emberektől való félelem! Hányán vannak, akik szeretnének jól és helyesen eljárni, de nem mernek; akik szeretnék elkerülni azt, ami igazságtalan és helytelen, de félnek, hogy kinevetik őket és ezért inkább elrejtik magukban mikor a kürtök visszavonulást jelentettek és ő anélkül, hogy ellenfelét agyonsújtotta volna, visszahelyezte kardját hüvelyébe. Az ütközet elmúltával aztán megkérdezték tőle: „Miért engedted elmenekülni az ellenséget? “— „Azért, mert inkább engedelmeskedek előbb a vezéremnek, semhogy egy ellenfelet megöljek “— felelte. Egy keresztyén előtt nincsen semmi, amit össze lehetne hasonlítani az engedelmességgel. „Az engedelmesség több az áldozatnál és figyelmesség az Ur szava iránt jobb a vadak kövéreinél“. Legyünk rajta, hogy ezt megtanuljuk.

Hogyha az Ur táborába lépünk, akkor ne csak igyekezzünk akaratát teljesíteni, hanem szolgáljunk is neki tényleg és buzgóan. Mózes azt mondta e férfiaknak: „Kössétek fel a fegyvert mindnyájan a derekaitokra! “Ne álljatok az Ur mellé, hogy ha időtöket haszontalanul elpocsékoljátok. Nagyon sok ember van, aki azt hiszi, hogy mert a hitközség tagja lett, most már nyugodtan állhat ott, mint a gyermek anyja ölében. Az evangyéliom kocsija halad tovább és ők — ha tudnak — fel is kapaszkodnak az ülésre; hanem a kocsit húzni vagy az Urat szolgálni, — ennek még a gondolata sem jut az eszükbe. Nem szabad, hogy nálunk is előforduljon ez az eset. Egész akaratunkkal és őszinteséggel kell az Ur oldala mellé állnunk, úgy, mint Lévi törzse állt egyöntetűen a fellázadt nép ellen.

Ezt pedig meg kell tennünk minden veszély ellenére és minden körülmények között. A Lévi törzsbeli férfiaknak igen fájdalmas kötelességet kellett teljesíteniük. Saját testvéreiket kellett megölniük, elpusztítaniok az élők közül, mert királyuk, az örökkévaló Isten ellen lázadtak fel és ezért ítéltettek el. Fájt a szívüknek nagyon, hogy egyiknek testvérét, a másiknak pedig barátját kellett megölni, de nem tehettek másként, mert az volt a szigorú parancs, hogyha utálatos bálványimádásban vagy istentagadásban találják őket, akkor végezni kell velük. Szemök nem könnyezett és kezük nem remegett, mikor végrehajtották az ítéletet azok ellen, akiket lázadásban találtak. Ezekről szólt így Mózes: „A te világosságod és igazságod a te kegyes férfiadé, akit megkísértél Masszában, akivel perbe szálltál Mériba vizeinél. Aki azt mondta az atyjáról és anyjáról: Nem láttam őt és atyjafiait nem ismerte, fiaival nem gondolt, mert megtartották a te beszédedet és ragaszkodtak a te szövetségedhez “. Teljesek voltak Istenben és nékünk is azzá kell lennünk. Ha összeköttetésbe akartok jutni vagy szövetségre lépni a Krisztus gyülekezetével, akkor le kell vágnotok a jobb karotokat és kiszúrni a jobb szemeteket, — ha szükséges; a testnek, az indulatoknak és a kívánságoknak meg kell szűnniük. Ütközetre hívattunk el, arra, hogy harcoljunk és ebben nem szabad lankadnunk.

És mert ezek a férfiak hűek voltak az Istenhez, később az Izráel tanítói lettek. Hallgassátok csak meg, miként szól felőlük Mózes, mert idén kétség, minden habozás nélkül megálltak az Ur mellett: „Tanít- a te végzéseidre Jákobot és a te törvényedre Izraelt; füstölőt tesz a te orcád elé és égőáldozatot a te oltárodra “. Azután megoltalmaztatnak minden orvtámadás elől és győzedelmesekké lesznek állhatatos hűségük miatt. Szétverték az Isten ellenségei táborát és majd így szól róluk tovább Mózes: „Áldd meg Uram az ő erejét és kezének munkája legyen kedves előtted. Törd meg derekukat a reátámadóknak és gyűlölőiknek, hogy fel ne kelhessenek! “. (V. Mózes 33, 8, 10, 11.) Lévi elpusztította az Ur ellenségeit, az Ur pedig elpusztítja Lévi ellenségeit. Azok, akik Istennek szolgálnak, meg fogják látni, hogy az Isten gondoskodik róluk. Elvégezték kötelességüket lankadatlan buzgalommal és ezért az Isten népének vezetőivé, tanítóivá lettek és megnyerték az Ur áldását, hogy minden ellenségeik felett diadalmaskodjanak. Szeretném, ha mindenki, aki az Ur táborába állt és az Ur akaratát megismerte, — hogy ezek mindnyájan eleget tennének az 0 szavának, bármibe kerül is. Találtok a bibliában olyan tanokat, melyeket a világ túlkeménynek ítél; ti azonban álljatok meg mellette, ha mindjárt retteneteseknek is ítélik. Olyan szigorú tanokat kell majd hirdetnetek, melyek a felfuvalkodott emberi büszkeséget a porba döntik és a testi élvezeteknek és gyönyöröknek útját keresztezik, de meg ne akadjatok, hanem csak hirdessétek azokat, mert, ha Isten elrendelte azokat, akkor O igazolni is fog és nem hagy benneteket megszégyenülni. Ne nézzetek az előítéletekre! Ne viseljetek gondot a testre és kívánságaira! Ha felcsaptál a „kereszt harcosának, a Bárány követőjének, “akkor az a kötelességed, hogy megtegyed, amit az Ur parancsol. Nem a te dolgod kérdeni, hogy: miért? A te kötelességed küzdeni és meghalni, s egyúttal teljes határozottsággal az igazság mellett állást foglalni. Legyetek mindig a jobb oldalon. Vajha a Szentlélek mindeme dolgokban segítségül lenne nekünk, mert, ha nem segít, akkor biztosan elesünk, ha azonban velünk van, úgy feltétlenül megállunk. Ha vannak közietek olyanok, akik még fiatalok a lelki életben, figyelmeztessétek őket, hogy gondot viseljenek arra, miszerint igyekezzenek mindig az Ur akaratát teljesíteni, hogy előhaladhassanak és fejlődjenek. A Lévi fiai kiképeztettek tanítókká, mert képesek voltak az Isten parancsára akár testvérgyilkosok is lenni; tehát olyast cselekedni, ami az emberek előtt semmi esetre sem hoz becsületet. Olyan vakmerőség lakott bennük, hogy — habár csak kevesen voltak — de szembe mertek szállani az egész nagy táborral, azután pedig az Isten oly bölccsé nevelte őket, hogy az egész Izráelt ők nevelték. Ne vessétek meg a legalacsonyabb állást sem, hanem töltsétek be becsülettel. Agesilus, egy spártai férfi, nem volt megsértve, mikor csak egy szerény állást ajánlottak fel neki, hanem így felelt: „Ha az a hely nem is tud megbecsülni engem, de én becsülettel fogom azt betölteni.“ Ha a Krisztus anyaszentegyházában a legkisebb helyet töltőd is be, töltsd be becsülettel és ha eljön a király, hogy megtekintse vendégeit, majd ezt fogja mondani: „Barátom, kerülj csak feljebb!“ Ha hűek lesztek a kevesen, sokat fog rátok bízni, csak ügyeljetek arra, hogy teljesen Néki éljetek és Ő mellé állva ne tántorogjatok.

Végül még be akarom bizonyítani, hogy mennyire alkalmas a mai tárgyam a mostani időkre és viszonyokra. Biztos vagyok benne, hogy nem időszerűtlen. „Ki van az Ur pártján? “az jöjjön Krisztushoz és adja át Néki magát még ma. Mert először is: Az aranyborjú imádása manapság rendkívül kifejlődött. Az embereket ma a pénzük szerint értékelik vagyis hogy úgy fejezzem ki magamat, azt mondják: „Ez az ember ennyit és ennyit ér“. Szegény, sajnálatra méltó teremtés! Nem az ember az, akinek értéke van, mert a háza, a birtoka vagy a pénze képviseli az értéket, de nem ő. Holott értékelni az emberben levő isteni szellemet szabad, nem pedig a lélek nélküli anyagot. Nagyon sokat hajlonganak és udvarolnak az aranyborjú előtt ma minden osztályból és minden nemzetségből az emberek. Minden ügyességüket, minden fortélyukat felhasználják, csakhogy részesedjenek az arany élvezésében. Csakhogy neked kedves barátom, inkább el kell tűrnöd a szegénységet, semhogy a gazdagságért igazságtalanságot kövess el és meg kell tanulnod az embereket önmagukért értékelni s nem pedig azért, amijök van. Ahhoz nem szükséges a keresztyénség, ha azt mondom néktek, miszerint a legnemesebb, leghíresebb és legfenségesebb emberek napi kenyerüket arcuk verejtékével keresték meg; figyeljétek csak ezt meg. És azt is tudnotok kell, hogy azok az emberek, kik a legnagyobb szégyent hozták az „ember “névre, éppen azokból kerültek ki, kik vagyonuk alapján hatalomra tettek szert. Ne hajlongjatok egy ember előtt sem és legkevésbé pedig azok előtt nem, akik nem jelentenek mást, csak egy nagy pénzeszsákot. Becsüljétek az embereket jellemük, nem pedig vagyonuk után. Isten oltalmazzon meg közülünk mindenkit attól, hogy valaha az aranyborjú imádásába merülne! — Azután igen nagy mértékben elterjedt a vágy a társaságba való bejutás után, amelyért képesek az emberek néha alacsony dolgokat is elkövetni. Tulajdonképpen nem tudom, hogy mit jelent a társaság, de hallottam másoktól, hogy óriási vívmányt vagy előnyt jelent az, ha valakit bevesznek a társaságba; hogy valakinek meglegyen az az előnye, miszerint élvezze az üres ceremóniákat és a szalonok tompa, suttogó pletykáit, azután, hogy beszélhessen olyan " személyekkel, akik többet adnak ruhájukra, mint Krisztusra. Abból az édes-kevésből, amit én a társaságról tudok, nem ösztökél semmi, hogy igyekezzem annak tagja lenni és előnyeiben részt venni; és ennek dacára, ismertem embereket, akik képesek voltak birtokukat elpocsékolni, barátaikat megtagadni, lelkiismeretüket megfojtani és Istentől elfordulni, csakhogy a társaságba bejussanak. Az Ur oltalmazza meg közülünk azokat, akiknek jó dolguk van, nehogy ily kívánságba essenek.

A legközelebbi dolog, amelynél szintén szükséges, hogy erősek és állhatatosok legyetek, a babona, amely sokszor megtévesztő vallási külsővel jelentkezik. Ne felejtsétek el: imádni csakis és egyedül az Istent szabad! Ez az első parancsolat lényege; Istent azonban csakis az ő eredeti módja szerint lehet imádni, — ez a második parancsolat lényege. Az első:

„Ne legyenek néked idegen isteneid! “—a második pedig: „Ne készíts magadnak fából vagy kőből isteneket, akik előtt meghajolj és akiket imádj “. Mózes szétverte az aranyborjút és bevetve a vízbe, a népet megitatta vele, ma azonban élnek olyan emberek is, akik Istent, mint az Istentisztelet egy tényezőjét, egyszerűen betű szerint véve, megeszik. Az a nagy szellemi titok, amikor az Úrvacsoránál — lelki értelemben vévé — a Krisztus testét vesszük magunkhoz, engem a legmélyebb tisztelettel és alázattal tölt be, hanem a hitetlenségnek az a véleménye, hogy mi a Krisztus testét valóságban annak rendje és módja szerint — a megtört kenyér képletében — esszük, az én leghatározottabb ellenkezésemet hívják ki. Az a dolog, amelyet az „oltári szentség imádása “néven neveznek, éppen oly közönséges bálványimádás, akár csak az egyiptomi népek hagyma-imádása vagy egyéb oktalanságok tisztelete. Bár e két dolog alig különbözik egymástól hajszálnyira, az előbbit ma mégis imádják, az utóbbit pedig megmosolyogják. Az a kenyér, amely csak kenyér, bármit mondotok is róla és bárhogyan is nevezitek, csak kenyér marad, nem mutatható fel a törvényszéken, mint döntő tényező. (Megjegyzés: Angliában egy bűnperben a római katolikus felfogáshoz mindjobban közeledő anglikánusok az Úrvacsorái kenyeret (ostyát ugyanis nem használnak az anglikánusok) felmutatták a törvényszéken nyilvános tárgyalás alkalmával. Spurgeon ezt ítéli el, mint azt hasonló esetből egyszer Luther is megtette). Szeretném tudni, hogy mi lett azután abból a penészes kenyérből. Szégyellem magamat azért, hogy angol vagyok, mert van olyan honfitársam, aki a pék által készített kenyeret imádja, — ma, a huszadik században! Ez az az ország, amelyben az evangyéliom világossága tündököl? Vagy pedig teljesen hatra estünk Rómához és annak bálvány imádásához? Ah, én szeretném, ha kemények, merevek és túlszigorúak volnátok e tekintetben. Ne tiszteljétek az olyan vallási dolgokat, amelyek csak szemmel láthatók; ne imádjatok semmiféle szimbolikus, jelképes dolgokat, bármilyen régiek vagy tiszteletreméltók is; hanem csak egyedül Istent imádjátok. Vessetek meg minden olyan dolgot, amely képek, szobrok, szentségek, ostyák, templomok vagy bármily tárgyak imádásaival van egybekötve. Vessétek el a bálványimádást minden viszonylatban! Nincsen elég kemény szavunk megvetésünk kifejezéséhez, amellyel e babonaságokat elítélhetnék.

Nem akarom ismételni ama gúnyszavakat, amelyekkel atyáink illették a hitetlenséget, csak arra kérlek, kövessétek őket abban a tekintetben, hogy a hitetlenséget és az istentelenséget megvessétek. Azok az Istentől elszakadt izráelíták igazolva lesznek, hogy nem az aranyborjút imádták, hanem Jehovát egy állat képmásában; mert vannak, kik ma ezt mondják: „Milyen találó jelkép ez! Az állat az erőnek a jelképe és Isten pedig hatalmas. Milyen tanulságos ez! Az ökör segít földünk művelésében és közrehat az áldás elnyerésében, szimbóluma ez az Isten jóságának. Ebből a nagyszerű példából szinte többet tanulunk, mint egy prédikációból! “. Azután jönnek a műkedvelők, a művészetszerető férfiak, akik így szólnak, mindegyik a maga módján: „Ez a szimbolikus dicsőítés annyira tetszik nekem, hogy szinte késztet arra, miszerint imádkozzak. Azelőtt, mikor a táborban még nem volt felállítva ez az ízléses szobor, sohasem tudtam beleélni magam az Isten dicséretébe, most azonban csodálkozom és örvendek eme nagyszerű ötlet felett. Mózesnek és testvérének hosszú imái nekem sehogy sem tetszettek, úgy éreztem mindig, hogy üresek. Ez az eszményi szép állatszobor szinte mintául szolgálhat az egyiptomiak Ápis-isten szobrainak. Tegyetek hozzá azonban még egy kevés egyiptomi ceremóniát, azután egy-kis zenét, meg hajlongásokat és meglássátok, mindig jelen leszek az ilyen Istentiszteleteken “. Azt hiszem, tudjátok, hogy kik azok, akik manapság így beszélnek.

Azután jönnek a népmulatságok, — mert meg van írva: „Azután leüle a nép és kezde enni-inni, majd felkele játszadozni “. A hitetlenek nagyon szeretik a hiú, csalfa élvezeteket. A játékok könyvét általában ugyanazon könyves-polcon tartják, mint a ceremóniák könyvét. „Ez az én vallásom, — írta egy ilyen élvezetekbe merült férfiú — nem pedig a ti szűkkeblű szónoklataitok arról, hogy az Istent lélekben és igazságban kell imádni “. Nagyon fontos, kedves barátaim, hogy e tekintetben az Isten mellett álljunk, mert ismétlem, hogy minden jelképet, legyen az kép, szobor, oltár vagy kenyér, meg kell vetnünk, ha mint imáink tárgyát állítják elénk. A bort és a kenyeret az Ur Jézus elrendelte használat gyanánt és használnunk is kell ezeket hálás szívvel, de nem kell, sőt nem is szabad a legcsekélyebb felmagasztalásban vagy imádásban részesítenünk ezeket, mert akkor durván vétkeznénk és megmásítanánk az Ur rendeletének eredeti célját.

Adná az Isten azután azt, hogy ama bűnös kívánságokat, amelyek sokakra — sajnos, keresztyénekre is — ingerlő hatással bírnak, legyőzzük és az Ur oldalára állva, azokat elhagyjuk. Mikor a nép térdet- fejet hajtott az aranyborjú előtt, azután „felkelének és elmentek játszadozni “. Igen csinos kis játék lehetett ez; nem is kell hozzá semmi magyarázat. Van e. világban egy jó adag ebből a „játékból “. Óvjátok magatokat az olyan élvezetektől, amelyek akadályoznak az idő kihasználásában vagy amelyek megrontják kedélyteket. Vannak az üdülésnek olyan módjai, amelyek egészségesek, természetesek és újjáalakítok, de azokat, amelyek semmi hasznot sem nyújtanak, vessétek félre. Az a szellem, amely ki tudta vinni, hogy a hitújítók vonakodjanak az úgynevezett szent napokat és a babonaság egyéb megszentelt dolgait tisztelni, az a szellem odavezette őket, hogy egyedül Istent és törvényét magasztalják és ne vegyenek részt ama korszak lealacsonyító élvezeteiben, melyek oly durvák voltak, hogy még hitetlen férfiak is távol tartották magukat attól. Vannak jobb és élvezetesebb örömeink azoknál, mint amilyeneket a balgaság és az elfogultság adhat. Ha az időtöltés egészséges a testnek vagy nyugalmat és erőt ad a léleknek, akkor nem vezet semmiféle szokás arra, hogy azt elítéljük és ilyen körülmények közt nem is ítéljük el; ha azonban az időtöltés okot és alkalmat ad a megkísérlésre vagy ha ez az időtöltés nem más, mint bolondság, akkor nem tudjuk elviselni. Ahová Jézus nem ment, oda mi sem merünk menni és amit Jézus nem tett, azt mi sem óhajtjuk megtenni. Nem akarunk olyan helyre menni, ahol reszketnünk és félnünk kell akkor, ha a harsonák az Ur eljövetelét jelzik. Olyan helyen vagytok-e most, hogy meg tudnátok állani az Ur előtt? Ah, én kérem az Urat, hogy a mai modern keresztyéneknek erős hátgerincet adjon, mert testük minden része erősnek és kifejlettnek látszik, kivéve a gerincet, amely lágy és könnyen hajlítható. Feltétlenül szükséges, miszerint határozottak és hűek legyünk. Azt mondhatja azonban valaki, hogy ezek csak kicsiny dolgok. Igaz, csakhogy szeretném, ha hasonlítanátok ahhoz a spártai férfihoz, aki a pajzsára címer gyanánt egy legyet festett.

— A te pajzsod igen kicsiny, — mondta neki valaki.

—- Nem baj, — felelte — mert akkor közelebb tartom az ellenséghez.

Ha a lelkiismeretetek kicsinynek vél egyes dolgokat, annál szükségesebb, hogy azokat jól megvizsgáljuk, nehogy az ilyen kicsiny dolgokban essünk el. Ha egy kicsiny dologra az Ur utasítást adott, akkor az rögtön naggyá lesz. Ha a kicsiny dolgokat nem vesszük most komolyan, akkor később a nagy dolgok felett sem fogunk megakadni.

És végül kell, hogy határozott álláspontunk és odaadásunk legyen Isten mellett ma, amikor szinte mindenki alkudozó, határozatlan alapon áll. Nagyon sokan vannak, akik azt mondják: „Kétség nélkül igazam van, de.… “Egy keresztyénnek így kell beszélnie: „Vagy igazam van, vagy nincs. Ha pedig igazam van, akkor nem ismerem ezt a „de“ szót.“ „Úgy van, — szól valaki — én is azt tartom, hogy ez a helyes és mégis. . .“ Egy őszinte keresztyénnél nem fordulhat elő ez: „és mégis.“ Ha e szavak egy dolgot határozottan megvilágítanak, akkor úgy fogja fel a dolgot, nem pedig kicsavart értelemben és nem fogja soha ezt mondani: „Tudom, hogy ez igazságtalan és bántja is a lelkiismeretemet, de ti tudjátok, hogy sok jó dolgot cselekedtem már és meg kell engednem ezt a helytelenséget is.“ Egy valódi keresztyén nem fog sohasem gonoszt cselekedni azért, hogy abból jó fejlődjék; az ilyen jezsuita ideákat megveti. Ellenkezőleg, azt hiszi, hogy az nagy bűn, ha akkor, mikor jót akarunk tenni, gonoszt teszünk. Előtte az igazság, az Isten törvénye és a Krisztus akarata a legfőbb dolgok. Vajha mindnyájan részeseivé lennétek ennek a szellemnek, hogy otthon, a munkában és mindenhol igazságosak, megbízhatók, őszinték, az Istenhez és Krisztushoz hasonlók lennétek! Az Isten Lelke segítsen arra, hogy ezt elérjétek, a Jézus Krisztusért! Ámen.