Alkalmazd azt amit hirdetsz...

"Egy idős lelkipásztor mondta: “Amikor fiatalember voltam, mindent tudtam; amikor harmincéves lettem, szolgálatomban már csak száz tantételt őriztem meg. Amikor negyvenéves lettem, csak ötven hittételt tanítottam. Amikor hatvanéves lettem, már csak tíz hittétellel rendelkeztem. És most, amikor hetvenötéves koromban haldoklom, csak egyet tudok, és ez az, hogy Jézus Krisztus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket.”

Erről szeretnék én is tudni egyedül, és ehhez kívánok ragaszkodni még jobban annál, mint ahogy idáig tettem. Fiatal emberként eszem ágába sincs, hogy azt mondanám mindent tudok. Tudom, hogy Krisztus által vagyok, aki vagyok, semmi érdemem nincs, amivel dicsekedhetnék Isten vagy emberek előtt. Amikor a blog írást elkezdtem, akkor sokat gondolkoztam azon, hogy milyen cím legyen az oldalamon. Azt jött az ötlet. Arról írni, hogy miként tanít Isten ezen az úton amelyen járok nap mint nap, és valóban Ő tanít engem, még akkor is ha néha kemény a lecke, vagy fájdalmas. A tegnapi nap is tanított, amelynek hatását még ma is, és úgy gondolom, még egy ideig fogom érezni. 

Szóval, tegnap felhívott valaki, és néhány kérdést szegezett nekem egy két dologgal kapcsolatban. Rövid válasz után egy kettőre megtudtam szavaiból, hogy miként is érez irántam, vagy miként gondol rám a kedves telefonáló. Véleménye szerint okoskodó, spekuláló, másokat vagy egyeseket fentről leszóló ember vagyok. Továbbá ha meg nem térek, akkor azt a feladatot amit éppen végzek, nem fogom tudni jól végezni stb. Voltak még "hízelgő" szavak, de most elég az imént említetteket felsorolnom. Személy szerint jól ismerem a telefonálót, még imádkoztunk is együtt. Nem az bántott amit mondott, hanem ahogy mondta. Isten tudja, és látta az ő és az én szívemet is abban a pillanatban. Bevallom, alig tértem magamhoz a beszélgetés után. Nem tudtam, hogy hova is tegyem ezt az egészet. Imádkoztam. Egy kedves helyi testvérrel, és fiával, elmentünk délután halászgatni, de miközben a tó vízét nézegettem, várva arra, hogy halat fogjak, egész végig gondolatok özöne árasztott él. Kérdések kérdések után fogalmazódtak meg bennem. Most sem értek sok mindent a tegnapi beszélgetéssel kapcsolatba, de ma délután levontam a tanulságokat magamra nézve.

Először is alkalmaznom kell azt amit hirdetek. A lelkipásztorok hetén, az egyik délelőtt a SZERETET témájáról kellet, egy tanítást tartsak azzal kapcsolatban, amit Jézus Krisztus tanított arról. Isten szeretete mellett, az emberek szeretetéről is tanított. A tanításban emlékszem, ahogy fejtegettem a témát, és emlékszem arra is, amint azt mondtam, hogy Krisztus nem azt kérdezi, hogy tudsz-e szeretni vagy sem, van-e kedved rá vagy sem. Az Istentől származó szeretet nem olyan, hogy szeretlek mert szeretsz. A Krisztusi szeretet akkor is szeret, amikor mások megbántanak, talán ok nélkül. Akkor is szeret, ha az nehéz. Szóval ezekre a szavakra emlékezve, tudtam, hogy mikor alkalmazhatnám ezt az igét, ha nem most. Szeretni akarom azt a kedves telefonálót, akivel már egy jó ideje, nincs meg az a bensőséges kapcsolatom, ami volt ezelőtt. 

Másodszor eszembe jut egy könyv címe: Vas élesíti a vasat. Az ilyen konfrontálódások térdre kényszerítenek, arra, hogy még inkább keressem az Urat, hogy még összetörtebb legyek Isten előtt. Bemutatja hiányosságomat. Igen, kívánok mindabból megtérni amire Isten mutat. Természetesen itt hadd jegyezzem meg, hogy amikor Isten mutat a bűnre, akkor Ő soha nem vádol, hanem megtérésre késztet. Kiérződik ez a másik ember szavából is. Amikor tényleg megtérésre buzdít benne van az a szeretet ami Istentől jön, és ezt megérzed. Amikor a gonosz kíván vádolni, abban sok minden van, csak szeretet nincs. DE, jó az ilyen alkalmak. Kívánok tisztulni, és inkább ne tudjon senki sem rólam, inkább legyek az eldugottabb helyen ezen a világon, de soha nem akarok lenni spekuláló, okoskodó, másokat leszóló stb.

Harmadszor minél több feladattal bíz meg Isten annál inkább tapasztalható a több oldalról jövő támadás. Ide még az is társítható: ne szólj szám, nem fáj fejem. Egészen addig míg nem szóltam, csak hallgattam az elfogadható volt. Bár akkor sokszor az volt a baj, hogy miért nem szólalok meg. Most hogy Isten megbízott még több szolgálattal, és veszem a bátorságot, hogy elmondjam a véleményem (nem mondom, hogy mindig igazam van; elismerem, hogy tévedek, és tévedhetek) látom, hogy ez sem jó, sőt, így talán még több embernek a nem tetszését vívom ki. Azonban régen is, most is azt kívánom alkalmazni, amit Pál apostol is tett, amikor elmondta egyik levelében, hogy nem embereknek kíván tetszeni, hanem Istennek. Az én vágyam is. Nem féltem én azt a "pozíciót", ahová állított Isten. Azonban amit rám bízott, azt lelkiismeretesen és iránta való szeretettel kívánom ezután is végezni, még akkor is, ha nagyobbak lesznek a nehézségek, vagy akár a támadások. 

Éppen a tegnapi nap délutánján olvastam a következő igeverset "halászás" közben: "Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint elhívottak". Éppen egy aznapi angol áhítatban volt ez ige megemlítve, ahol az Istenben való hitre bátorított az író. Isten minden a javamra tud változtatni, ha Őt szeretem. Kemény de hasznos tanítást kaptam Istentől. Kellet nekem. Hála neki!